Dtum
Login with Facebookk
1905 | Május

A Darnay-múzeum

Darnay Kálmán sümegi múzeuma, melyet hosszú éveken át nagy buzgalommal, költséget nem kímélve gyűjtött össze és szervezett, nagybecsű régészeti tárgyakon kívül igen sok kéziratot is őriz.

Midőn most a gyűjteményekről fényképfelvételeket utatunk be, egyszersmind kivonatosan közöljük azon ismertetést is, a melyet Darnay Kálmán múzeumáról, illetőleg az abban foglalt tárgyakról írt.

„Múzeumomban külön kicsi hajlékokban vannak elhelyezve a lefolyt évezredek néma és mégis beszédes tanúi.

Az első tárló hazánk első őslakóiról beszél, a kiknek még földbe vájt, méhkas-alakú lyukak, barlangok adtak menedéket a félelmes dúvadak elől.

A haladottabb őskorról beszél a tárló másik fele, simára csiszolt kőfejszék, agancsba foglalt baltaélek, kőkalapácsok, parittyák; ezek voltak Somló őslakóinak védő és támadó eszközei.

Amodébb a Balaton őshalászainak emlékeiabelső családi életről is regélnek.

A második tárló új czivilizáczió emlékeit tartalmazza. Ekkor már a köeszközöket kiszoritja a bronz. A sümeg-papföldi beronzkincs csupa ép tárgyakat tartalmaz, melyekkel a vándor iparos bejárta az őstelepeket, cserekereskedelmet űzve, és az akkor gyenge lábakon álló vagyonboztonság juttatta rejtekhelyére, hol alig egy évtizeddel ezelőtt talált rá a szántó-vető ekéje. A bronzkor őslakói honosították meg a hullaégetést is.

A harmadik tárló a csabrendeki őstemető sirmellékleteit mutatja be. Azon korból valók ezen emlékek, midőn még a vas nem aratott teljes diadalt a bronz felett és elegyesen kerűltek elő a bronzékszerek a vasfegyverekkel.


A negyedik tárló hasonkorú leleteket tartalmaz, melyek a Balaton-vidék különböző helyein kerültek felszínre. Itt van négy szkhita harczi csörtető, a kelta kígyófejű harczi jelvény, melyek legnagyobb ritkaságai hazai leleteinknek.

Az ötödik nagy tárlóval már kezdetét veszi a történelmi kor. A római czivilizáczió legbecsesebb emlékei, a művészi becscsel bíró szobrocskákon kívül, a díszes tálak, csészék, tányérok. Nem hiányzik még a római katonák kedvencz koczkajátéka sem.

A tárló másik oldalát a legrégibb ekék és egyéb földmívelő eszközök sorozata foglalja el. E csoportot bezárja az urna-temetkezés, a csontváz-sír maga eredetiségében való bemutatása.

A népvándorlási kor emlékei, a honfoglaláskori lovassírok mellékletei nyitják meg a baloldal kettős tárlóit. E tárlók mutatják be a magyar hadtörténelmi emlékek több ezer darabból álló sorozatát. Külön sztály jut a sarkantyú kétezer éves átalakúlásának.

Két osztályát foglalja el a tárlónak Apafi Mihály erdélyi fejedelem díszfegyverzete, Erdély czímerével.

A fekvő tárlók két osztályával egyiket a magyar, másikat a keleti jellegű török buzogányok sorozata tölti be. Ennek folytatása a kardok változatai az árpádházi királyok korától a Bercsényi-ezred diszkardjáig.

Leggazdagabb része a múzeumnak a 7000 darabot meghaladó kézirat-gyűjtemény,közte Kisfaludy Sándor Himfijének dalai, Kazinczy emlékkönyvének szerelmes versei, Kifaludy Károly, Katona, Bessenyei, Barcsay, Kölcsey, Vörösmaty, petőfi, Arany, Csucsor, Révay, Zrinyi a költő, Cserey Mihály és sok másjelesünk kéziratai.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Részlet Darnay Kálmán sümegi múzeumából Darnay Kálmán
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98