Dtum
Login with Facebookk
1905 | Május

Judás harmincz ezüstpénze

Egész kis legendakör fűződik ahoz harmincz ezüstpénzhez, melyért tudvalevőleg Judás eladta volt az Üdvözítőt. Ma is még számos helyen mutogatnak pénzdarabokat, melyek állitólag e harmincz ezüstpénzből valók.

Nemrégiben egy angol numizmatikus, G. F. Hill tartott előadást erről a tárgyról Londonban.

Az első adat, mely a legendára vonatkozik, azt mutatja, hogy a legenda először Nyugat-Európában tűnt föl.

E szerint a harmincz ezüstpénz eredete messzire vihető vissza, az ókorba. Thapa csinálta volna őket, s fia, Ábrahám földet vett rajtuk. Ugyanezt a pénzt adták Józsefért az izmaeliták.

A pénz aztán azegyiptomi nagy Fáraó kezébe került, majd pedig Sába királynőhöz, a ki átadta Salamonnak; ettől viszont Nabukadnezar elrabolta s odaadta sábai szövetségeseinek.

Ugyancsak ezt a pénzt ajándékozták a mágusok a gyermek Jézusnak, de Mária elvesztette az eyiptomi pusztában. Ekkor egy örmény csillagászhoz jutott a pénz.

Ő ismét Krisztushoz juttatta, ki elhelyezte a pénzdarabokat egy templomban, s ebből a templomból kerűltek végűl Judás kezébe.

Ezt a legendát a XII. században jegyezte föl Bitterlói Gottfried, a ki forrásául Szt. Bertalan egy héber beszédét emliti meg, melyet az örményekhez tartott.

Más monda szerint nyolcz pénzdaraba Kr. E. negyedik században készűlt, s Rodusból való, egyre pedig Malábaton akadtak rá.

E ródusi érmeken kivűl van egy syrakusai érem, mely Kr. E. 400 évvel készűlt és egy a Kr. U. 13. században talált pénzdarab, melyet Egyiptomban találtak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98