Dtum
Login with Facebookk
1905 | November

Az olasz sertés behozatalának eltiltása

A bécsi piaczon jelentékeny szerepe van az Olaszországból bevitt sertésnek, a mely a bevitelt nagy mértékben emeli és aránylag olcsó árával a sertéshus drágaságát csökkenti. A budapesti hentes ipartestület arra kérte a földmivelésügyi minisztert, engedje meg, hogy a budapesti vásárra is hozassanak olasz sertést.

A kérelmet a főváros is támogatta s a földmivelésügyi miniszternek küldött föliratában hivatkozott a hus mostani drágaságára, a mely a hatóságot rákényszerítette a hatósági mészárszékek fölállítására. 

A földmivelési miniszter a napokban tudatta a fővárossal, hogy a kérelmet nem teljesíti s az olasz sertés behozatalát nem engedi meg. A miniszter álláspontját semmivel sem okolja meg, hanem egyszerűen kijelenti, hogy nem hajlandó intézkedni az olasz állategészségügyi egyezség rendelkezésének a megváltoztatására.

A hentesek is, a főváros is csak azt kérték, hogy az olasz sertéseket levágásra hozhassák.
Azok a sertések tehát nem csináltak volna versenyt a szabad piaczokra hajtható sertéseknek, a magyar gazdákat nem károsította volna, mert a levágásra való sertéseket árusitó úgy nevezett konzumvásárt a magyar tenyésztés ellátni úgy sem birja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Mikecz államtitkár beszéde Nagykátán Mikecz államtitkár beszéde Nagykátán
Vasárnap a NEP nagykátai szervezete gyűlést tartott, amelyen Kaas...
Zichy Mihály  születésének századik évfordulóján Zichy Mihály születésének századik évfordulóján
1906-ban halt meg Zichy Mihály, de az ő feltámadásának órája még nem...
Ottó főherczeg temetése Ottó főherczeg temetése
November 6-án temették nagy udvari és katonai gyászpompával Ottó...
A BBC riportja az Egyesült Nemzetek Szervezetéről A BBC riportja az Egyesült Nemzetek Szervezetéről
A Népszövetség egykori angol tudósítója a brit rádió egyik érdekes...
Mikor a rendőrség kíván boldog uj évet Mikor a rendőrség kíván boldog uj évet
Hát az nem boldog ujév! Ehhez a véleményhez azt hiszem, mindenki...
Mussolini Bécsbe utazik Mussolini Bécsbe utazik
Mussolini Suvich külügyi államtitkárral és az uralkodóház több...
Mezey Frigyes hadi kitüntetése Mezey Frigyes hadi kitüntetése
Mezey (Wiesner) Frigyest, a BEAC hírneves középtávfutóját,...
Korének János átlépett a MAC-ba Korének János átlépett a MAC-ba
A BBTE-nek az elmúlt szezonban Korének János volt az atlétikai...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98