Férje utána ment , meg is látta, de nem ismerte föl teljes bizonysággal. Felindult férjének nem merte bevallani, hogy valami jótékonysági ügyben járt abban a házban, a honnan férje kijönni látta: azért hát – hogy teljesen megnyugtassa férjét – azt hazudta neki, hogy nem láthatta őt, mert az egész délelöttöt Ilmánál töltötte; arra kéri hát, hogy ne hazudtolja meg.

Ilma nem akar erre rá állani, ő nem hazudik – mért nem vallja be az igazat? Hogy megmeneküljön bevallja aztán Edith Ilmának az igazat, hogy igenis Adorjánnal volt légyottja, mert szereti, s az őt viszont.

Ilma – kiábrándulva teljesen – fegyvert ragad, hogy sziven löjje magát, de férje megakadályozza ebben; most férjére szegezi fegyverét. De a modern Bayard lovag nagy pose-al elébe áll s azt mondja, hogy ő nagyobb büntetést szab magára: visszaadja Ilma szabadságát s magát száműzi egy főispánságba. ( Hát ma csakugyan büntetés ez.)

Ilma most megtorlásra gondol. Sikerül is magát alaposan hirbe kevernie Dégennel. De mielőtt nagyobb baj történhetnék: egy kardcsapás megoldja a csomót. Adorján sebet kap – Ilma pedig megbocsát. Ezzel vége.

Nem említve a darabnak ezt a már említett sarkalatos hibáját, hogy a fölvetett théma nem nyer megoldást, s ha nyer, hazug megoldást nyer: olyan goromba tévedésekbe esik a szerző, olyan képzelhetetlen botlásokat követ el, hogy darabjának nem lehet más sorsa, mint a bukás.

E szarvas-hibák mellett az apróbb tévedések eltörpülnek, s a legjobb akarattal és lelkiismeretesebb igyekezettel keresett s itt ott fölfedezhető drámaírói qualitások, - mint némely jelenetnek szinszerűsége, itt-ott a dikczió élénksége, egy-egy alak epizód rajzában a megfigyelő képesség, egy pár helyen alkalmazott élcz nem menthették meg a darabot sorsától, a melytől a legjobb előadás sem menthette volna meg.

De nem volt az. Vontatottan, únottan kezdték meg Bayard lovag és társai; kezdetben szavukat is alig értettük. S az álmos hangulatból P. Márkus Emilia se tudta fölrázni a szereplőket, pedig jobban igyekezett, mint egyébkor. Mosolygott, deklamált szépen , olvadozott, kaczérkodott, idegesen kapkodott, poseolt, - kétségtelen jeléül annak, hogy nem készült el szerepével.

Lenkei( Edith) első jelenetét Adorjánnal – a mikor a szerelmével ostromolja, a minek hatása alól nem képes magát kivonni.: szépen, jellemzően játsza meg. De már Ilmával való szenvedélyes jelenetében cserben hagyta ereje.

Császár, Pethes, Mihályfi nem tudtak mit csinálni szintelenül megirt szerepeikkel. De nem igyekeztek valami színt adni. Pedig a szürke alapra is lehet élénk szint vetni, ha már az elrajzolt alakokat nem lehet kikorrigálni.

Berczik Árpád, a kit legújabban a veterán író kétséges értékű nevével szeretnek megtisztelni: ifjúi kedvvel és elpusztíthatatlan jó kedélylyel irja egyre vigjátékait, melyek közül a legutolsót, Az udvari tanácsost a Vigszinház hozta szinre.

Azt hiszszük, nem sok hijja lesz az 50 esztendőnek , hogy Berczik Árpád első vígjátékát megirta. Bizonyosan tudjuk, hogy az „ Egy szellemdús Hölgy” cszímű egy felvonásos vígjátékával már a hatvanas évek elején pályázott névtelenül, a mely aprósága Sz. Prielle Kornéliával a czímszerepben, csaknem a legújabb időkig műsoron tartotta magát. Szép számú darabjai között nem sok van olyan, a mely állandóan műsoron tudott maradni, de maga az iró sohasem tünt le.

Hogy mindig ragaszkodó és álhatatos közönsége ma is szívesen látja újabb, meg újabb vígjátékait: azt az egészséges meseszövésnek, az élénk jelenetezésnek, a kinálkozó komikai helyzetek ügyes kihasználásának, könnyed vonásokkal megrajzolt alakjainak és legfőképpen a maga szeretetre méltó írói egyéniségének köszönheti.

Legújabb, a Vigszinházban előadott vigjátéka, Az udvari tanácsos a szerencsésebbek közül való. Meséje röviden a következő: Kenderesi Kenderessy Lipót, a ki egyszerű boltosból gazdag, előkelő nagykereskedővé küzdötte föl magát és érdemei elismeréséül már nemességet is nyert, magasabb czimre vágyik; méltóságos úr, udvari tanácsos akar