Dtum
Login with Facebookk
1905 | Október

A hónap rövidhíreiből

Nyakkendő-gyár Miskolcon

A Rozsnyón két évvel ezelőtt alapított nyakkendő-gyár tárgyalásokba bocsátkozott Miskolc város tanácsával, hogy megfelelő kedvezmények mellett a telepet Rozsnyóról Miskolcra helyezik és ugyanott ki is bővítik. Hosszas tárgyalások után Miskolc városa megállapodott Zsorna Gusztávval, a gyár tulajdonosával, minek következtében gyártelepét legközelebb Rozsnyóról Miskolcra áthelyezi. Az uj gyár köteles az első évben 50 magyar munkást alkalmazni és kitanítani és számukat 150-ig emelni.

 


Magyarok pusztulása Amerikában

Whitehall mellett egy palabányában nagy szerencsétlenség történt a napokban. A bánya beomlott és az összes munkások, a kik kivétel nélkül magyarok voltak, elvesztették életüket. Eddig tizenhét halottat ástak ki a bányából, de attól félnek, hogy az elpusztultak száma sokkal nagyobb. A bánya tulajdonosa is életét vesztette.

 


Orosz vaggonmegrendelés Magyarországon

Oroszország vaggonparkja a háboru alatt tetemesen megcsappant s azt most nagy megrendelésekkel pótolni akarja. A kocsik szállítása végett az orosz kormány állítólag tárgyalásokat folytat a Magyar vasúti forgalmi r. társasággal és az Oesterr. Verkehrs A. G-tal, a melyek a szállításra együttes ajánlatot tettek.

 


Korai havazások

Bécsujhelyről írják, hogy a Raxhegyen tegnap óta erős hóförgeteg van. A hőmérő három fokra szállt a fagypont alá. A hóréteg 1600 méterig terjed a csucstól lefelé. A Schneebergen ezzel ellentétben enyhe áprilisi időjárás van.
Elszász – Lotharingiából és nyugoti Németországból ezzel egyidejűleg nagy havazásokat jelentenek. A hőmérő a fagypont alá szállt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Nyakkendő megkötése A győri Magyar Waggon és Gépgyár
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98