Dtum
Login with Facebookk
1906 | Augusztus

A váczi evezős verseny

A váczi evezős verseny vasárnap délután folyt le óriási érdeklődés mellett. A környékbeli nyaraló közönség majdnem teljes számban részt vett a „városok közötti” ezen legelső magyar evezős-versenyen. – A váczi evezősegylet mely már 3 év óta áll fenn valóban dicséretes törekvéssel kultiválja ezen előkelő és testedzés szempontjából elsőrangú nemes és férfias sportot.

 

A szentendreiek egyesülete csak mintegy három hónappal ezelőtt alakult és működése máris a legteljesebb elismerésre tarthat számot. A verseny kimenetele egyáltalában szép jövővel kecsegtetheti a fejlődő sportegyesület működését. Ezuttal a vácziak rutinosabb négyese ragadta magához a győzelem pálmáját, amit a szentendreiek kitűnő versenyképessége még értékesebbé tesz. A programmon szerepelt számok iránt a közönség nem tanusított valami nagy érdeklődést. Így a hajósok, molnárok és halászok versenye és a kettős-párevezős verseny, melyben csak két váczi csapat vett részt, egész észrevétlenül zajlottak le.

 

A négyes verseny minden várakozást felülmuló érdekes végküzdelme azonban zajos tetszésnyilvánításokra ragadta a jobbára szebbnél szebb leányokból és asszonyokból álló uri közönséget. A vácziak a „Pannonia” által felajánlott hajóban eveztek. Kormányosuk Szendrey Béla, a „Neptun” volt kitűnő versenyzője, csak növelte nyerési esélyüket. A csapat össz-munkája elég jó. A vácziakat a helyválasztásnál is szerencse kísérte. Ők eveztek az erősebb folyású vízben. „Szentendre” csapata igen jól összeevezett team. Vezérevezősük Dr. Beheim Imre erélyes munkája valósággal szenzácziót keltett. Szívós és küzdeni képes csapat, melyről – reméljük – még sokat fogunk hallani.

A verseny lefolyása a következő volt: a táv egy angol mérföld. „Vácz” kihasználva jobb vizét, magához ragadta a vezetést. A pálya első felében a vácziak mind jobban elhuznak s már közel három hosszal járnak ellenfeleink előtt. Ekkor azonban Fischer Zsigmond ügyes kormányzással jó helyet szerez a szentendei csapatnak, mire dr. Beheim Imre vezérevezős gyönyörű spurttal felhozza csapatát, ugy, hogy ép a közönség előtt igen szép végküzdelemre kerül sor, melyből 1/4 hosszal a vácziak kerülnek ki győztesként.


A verseny után evezős felvonulás volt, amelyben részt vettek a vidékiek és Budapestről: a Duna három csapata, a Pannonia, Sirály két-két csapata a Neptun és a Nemzeti egy-egy csapata. A „városok közötti” mérkőzés méltó befejezése volt az a fényesen sikerült tánczmulatság, melyen Vácziak és környékének előkelőségei valamennyien részt vettek.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98