Dtum
Login with Facebookk
1906 | December

Darányi javaslatai

Darányi Ignácz földmivelési miniszter négy nagy fontosságú javaslattal járul a törvényhozás munkájához.

Az egyik javaslat, a mely a telepítésről és birtokfeldarabolásról szól, lényegében azonos azzal, melyet Darányi első miniszterségének utolsó hónapjaiban nyujtott be a törvényhozáshoz, de a mely az obstukczió miatt érdemleges tárgyalás alá nem volt vehető. A javaslatot az azóta szerzett tapasztalatokhoz képest a miniszter átdolgozta.

Legfontosabb intézkedése az, hogy – a mint halljuk – 100 millió koronát szentel birtokpolitikai czélokra.
Ismeretes dolog, hogy hibás birtokviszonyaink reorganizálását a Darányi által már 1900-ban összehivott nagy értekezlet sürgősnek jelezte. Azóta a kivándorlás folytán nemzeti erőink igen nagy veszteségeket szenvedtek. Természetes, hogy e javaslattal meginduló akczió most még sürgősebb és szükséges, hogy a javaslat mielőbb törvénynyé váljék. 

A másik törvényjavaslat a gazdasági cselédekről szól.
A meglevő cselédtörvény már csak azért sem felel meg a követelményeknek , mert együtt intézkedik a háztartási belső cselédekről és a gazdasági külső cselédekről, holott a szabályozandó viszonyok igen különbözők.

De hiányos a meglévő cselédtörvény azért is, mert nincsenek meg benne azok a szocziális értékű intézkedések, melyek a hazai viszonyok közt közérdekű fontossággal birnak.

Az új javaslat e szempontból is sok lényeges dolgot tartalmaz.
Igy: korlátokat szab a kiskoruak cselédi alkalmazásának, eltíltja az úgynevezett robotot s a hasonló ingyenes szolgálatot; elrendeli azt, hogy a járandóságok csak jó minőségű terményekben szolgáltassanak ki; gondoskodik a betegség esetén való gyógyíttatásról; a cselédlakások ügyének rendezéséről; a munkaszünet kötelező megtartásáról; az éjjeli pihenő idő szabályozásáról s általában felöleli mindazokat a kérdéseket, a melyek megoldása a gazda és a cseléd jó viszonya, valamint a gazdasági munka rendje szempontjából kivánatos és szükséges.

Azokra a gazdaságokra nézve, a melyekben a humánus magyar szellem befolyása érvényesül, a szóban forgó javaslat új dolgokat nem hoz be. Elejét veszi azonban a visszaéléseknek s úgyszólván az ország erkölcsi állásfoglalását jelenti a cselédek jogállapota, másrészt a gazdasági munka békés folyása érdekében. 

Erősen humanitárius jellege van a harmadik javaslatnak, a mely munkásvédelmi szabályokat állapít meg a gazdasági munkásokra nézve.
Eltitja az ingyenes szolgáltatások kikötését, szabályozza a részes földek mivelésére vonatkozó megállapodásokat, az aratási munkabér minimum megállapításának módját, a munkások jogképviseletét, gyógykezeltetési ügyeiknek és általában a munkásvédelmi intézkedéseknek hatósági ellenőrzését.

Ez a javaslat is a jó gazda szokásos gyakorlatát veszi zsinórmértékül s ezen az alapon állapítja meg azokat az intézkedéseket, a melyek a munkaadó s munkás közötti jogviszonyból kiküszöbölik a zavarokra, keserűségre, surlódásra alkalmat adó körülményeket. 

Nemzeti erőink gyarapítása, a munkásosztály anyagi és erkölcsi haladása szempontjából talán a legfontosabb javaslata a miniszternek a gazdasági munkásházak építésének támogatásáról szóló. 
Tudjuk, milyen jelentősége van annak minden emberre nézve, ha saját háza és saját kertje van.
A javaslat ezt akarja biztosítani a gazdasági munkásoknak és pedig oly módon, hogy az államkincstár támogatásával a törvényhatóságok és községek közvetítésével már az első évben 10-12.000 gazdasági munkásnak meg lehet az otthonát teremteni s az akczió folytatható lesz.

A törvényjavaslat gazdasági munkásaink életének legmélyébe nyul, gyakorlati és gyors eredményt igérő eszközökkel.
Az új otthonok megcsökkentik majd a külföldre való szerencse-próbákat s közegészségügyi hatásuk érezhető lesz úgy a gyermek-halandóság csökkenésében, mint általában egészségügyi viszonyaink javulásában. Az alföldi nép között pusztító tüdővésznek sem lehet hathatósabb ellenszerét képzelni, mintha épen a legrosszabb viszonyok közt lakó néposztály jut egészséges lakásokhoz.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Egy belvárosi ház udvara Tömeglakásokban berendezett ház Budán A Gellért-hegyen régi viskók A Gellért-hegyen egy régi viskó udvarral
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98