Dtum
Login with Facebookk
1906 | Február

Hordár-küldöttség a királynál

Bécsben február 5-ikén hordár-küldöttség járt a királynál, hogy orvoslást keressen a városi tanács ama határozata ellen, a mely nem engedi meg, hogy idegenek, akár magyarok is, hordárok lehessenek Bécsben.

 

A hordárküldöttség tagjai, a kik rendes uniformisban járultak a király elé, valamennyien kiszolgált katonák, a kiknek mellét szolgálati érmek és katonai érdemrendek díszítik. Amint beléptek a király dolgozószobájába, Ő Felsége hozzájuk lépett és így szólt: *No, mit akartok gyerekek?*


Eisler Izidor előlépett és néhány szóban elmondta, hogy a városi tanács határozata következtében sok magyar hordár elveszíti keresetét Bécsben.

 

A király közbeszólt: *Hány magyar hordár van Bécsben?* *Száznégy magyar kollegánk van, Felség – válaszolt Eisler. *A mit lehet meg fogok tenni kérésük teljesítésére,* mondta a király, azután Kleinhez fordult: *Hol kapta a vitézségi érdemrendet, milyen ezredben?* *1878-ban, a 70. gyalogezredben, Plötz főhadnagy alatt harczoltam a magláji csatában* felelt Klein. *Segíteni fogok, ha lehet,* mondta a király s ötpercznyi kihallgatás után eltávoztak a hordárok.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Újabb munkáshajlékok Újabb munkáshajlékok
A napokban azt olvastuk a lapokban, hogy Nyitra vármegye is...
Gárdonyi virágai és fái, Gárdonyi kertje Gárdonyi virágai és fái, Gárdonyi kertje
„Egyik cikkecskéjében a „guggon ülő ipomeáról” írt,...
Ferencz Ferdinánd Pétervárra utazik Ferencz Ferdinánd Pétervárra utazik
Félhivatalos hiradás szerint Ferencz Ferdinánd főherczeg február...
  Az írásszakértő a törvénykezés és az orvosi tudomány szolgálatában Az írásszakértő a törvénykezés és az orvosi tudomány...
A repülőgép, a rádió és a villanyvonat korszakában csak természetes,...
Kiállítás Makón és Kecskeméten Kiállítás Makón és Kecskeméten
Augusztus első napjaiban Makón nyílt meg gazdasági és iparkiállitás,...
Ó, év! Ó, év!
Januárban leszünk 2 évesek. Havonta 27-30 ezer látogatásunk van, 131...
Plattkó játszott a Barcelonában Plattkó játszott a Barcelonában
Az FC Barcelona Plattkóval a kapujában 5:0 arányban legyőzte a Bishop...
Uj villamos főzőedény Uj villamos főzőedény
Az Uránia 1918. évi májusi számában le voltak írva oly elektromos...
Kirugta a végrehajtó kezéből az aktákat Kirugta a végrehajtó kezéből az aktákat
Galbács József vagyonos földmives végrehajtást szenvedett, a nála...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98