A magyar delegáczióban ugy nyilatkozott, hogy a nemzeti követelések, vagyis a hadsereg magyar részének kifejlesztése jogos; kis ajándékokat adott, nagyobbakat igért, másnap pedig az osztrák delegáczióban a Magyarországnak tett engedményeket jelentékteleneknek mondotta s verte a mellék, hogy milyen védelmezője ő a közös hadsereg egységének. Ily módon vágta keresztül magát az ellentétes törekvések között. Ez volt az, ami Ferencz Ferdinánd trónörököst ellene és gróf Beck ellen hangolta. A nyáron aztán kenyértörésre került a dolog. A császár beteges állapota miatt a trónörököst bizta meg képviseletével a dalmácziai hadgyakorlatokon.

Gróf Beck, aki akkortájt készült jubileumának megülésére s a ki 76 éves öreg ember létére már lemondási tervekkel foglalkozott, ugy látta, hogy a további kellemetlenségeket csak akkor kerülheti ki, ha elhagyja állását. Nagy kitüntetések kisérték a vezérkari főnököt a jól megérdemelt nyugalomba. Pitreich hadügyminiszter nem azért vált meg a miniszterségtől, mintha Magyarországgal nem sikerült volna a megegyezés, - akkoriban ezt hiresztelték – hanem azért, mert érezte, hogy az osztrák közvélemény itélete előtt, a melyet a trónörökös minden szépítgetés nélkül kimondott, legjobb lesz meghátrálni.

A hadügyminiszterség betöltése Schönaich táborszernagy kinevezésével gyorsan és simán ment, de már a vezérkari főnökség körül hetek óta makacs s eddigelé eldöntetlen küzdelem folyik a legmagasabb körökben. A császár nem szivesen válik meg régi tanácsadóitól, de viszont a trónörököst sem akarná megbántani. Lehetséges, hogy ez a válság ujabb áldozattal is fog járni. Gróf Bolfras főhadsegéd ugyanis Conrad tábornokot szeretné vezérkari főnöknek s ha ez nem sikerül, akkor ő is lemond állásáról.

A lavina megindult – így végződik a Vossische Zeitunk czikke – s mind élesebben válik ki a politikai háttérből egy férfiu alakja, aki szenvedélyesen tud akarni s ha nem is mentes az előitéletektől, de erős egyéniség; Ferencz Ferdinánd trónörökös.