Dtum
Login with Facebookk
1906 | Október

A magyar czimer kettős keresztje

A magyar kettős kereszt történeti alakulásáról az Arménia legujabb, októberi számában olvassuk, hogy keleti eredetre vezethető vissza, s az átvétel a II.Endre és az örmény királyi családok között fennálló összeköttetés idejéből kelt.


Verbőczi az ország czimerében előforduló kettős kereszt taglalásánál a II.Szilveszter pápa által Szent István királyunknak küldött kettős keresztre utal. Ezt azonban czimerünk ős-eredetének, már azon egyszerű oknál fogva sem fogadhatjuk el, mert királyaink sem érmeiken, sem pecsétjeiken, a királyság első két századában a kettős keresztet nem alkalmazták; azt pedig föltételezni éppen nem lehet, hogy ha a pápa által küldött kettős kereszt az ország czimere lett volna, királyaink azt valamiképpen meg nem örökitették volna.


Ismeretes a hazai történelemből, hogy II.Endre, ki 1227-ben Keletre keresztes hadjáratot vezetett, ha sem a csatatéren, sem a zöld asztalnál nagy eredményt nem is fejtett ki, minden törekvését arra forditotta, hogy mint később Ausztria, minél több területre terjessze ki Magyarország szupremáczióját, vagy legalább minden fiát királyi trónon lássa. A czélból szivesen is fogadta az akkori hatalmas örmény király. II.Leó antiókiai küldöttségét, mely fölhivta Endrét, hogy jegyezze el leányát:


Izabellát, a prezuntiv trónörököst, egyik fiával. Endre nem is habozott s mivel legnagyobbik fiának, a későbbi Bélának, Laszkarisz Tódor nikeaui császár és Angela Anna ( Leó örmény király leánya ) szülöttje , Mária, második fiának: Kálmánnak pedig a lengyel Szalome volt jegyesül kiszemelve, harmadik fiával, Andrással eljegyezte II.Leó leányát, Izabellát s III. Honoriusz pápához fordulva 1219-ben kieszközölte, hogy fia abban az esetben is az örmény trón birtokába jusson, ha menyasszonya előbb halna meg.

 

E tervbe vett házasságról, bár Haszkarisz Tódor császár is nagyban segité keresztül vitelét. II.Leó 1220-ban váratlanul bekövetkezett halála s az azt követő zavarok miatt – semmi sem lett. Izabella előbb Bohemund antiókiai herczeg fiának, Fülöpnek igérte oda a királysággal együtt kezét; később pedig 1224-ben I. Hiéthummal, egyik rokonával lépett házasságra, ki 1269-ig uralkodott Örményország fölött.

 

E magyar-örmény barátkozás ecsetelése után az a tény, hogy az örmény királyok czimere, miként arról pénzeik és pecsétjeik utján egyaránt meggyőződhetünk, - a kettős kereszt volt, s hogy a hazai tudósok, ugymint Schwartner, Podhraczky és mások egybehangzó nézete szerint éppen II. Endre volt az, aki a kettős keresztet először alkalmazta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az UTE nemzetközi pályaversenye Az UTE nemzetközi pályaversenye
Délután az UTE nemzetközi pályaversenyén állt először starthoz Grimm...
Egy új izotop elem -  héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja Egy új izotop elem - héliumnak 3-as atómsúlyú izotopja
Rutherford a Közlönyünkben is nemrég ismertetett 1 nitrogénbontó...
Kertek a háztetőn  2. Kertek a háztetőn 2.
Igy tehát Budapest most olyan benyomást kelt, mint egy kietlen...
Botha harczai. Sheeper vezér elfpgása Botha harczai. Sheeper vezér elfpgása
Botha, a boerok fővezére 2000 emberrel tört be Natal angol gyarmatba...
Amerikai fecskendő-mozdonyok Amerikai fecskendő-mozdonyok
Ha valami nagyot akarunk elképzelni, hát amerikai példákat hozunk...
Az uj adótörvények Az uj adótörvények
Már régebben pozitiv formában alakult ki az a hir, melyet a Magyar...
Móricz Zsigmond - A magyar költő Móricz Zsigmond - A magyar költő
A magyarság életproblémájának alapvető kérdése a származás, az...
A száj- és körömfájás uj gyógyszere A száj- és körömfájás uj gyógyszere
Minden gazda tudja, mennyi baj és kellemetlenség származik a jószág...
Hogyan áll az ország éléskamrája? Hogyan áll az ország éléskamrája?
A stabilizáció biztosítása érdekében augusztusban a főváros...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98