Dtum
Login with Facebookk
1906 | Szeptember

Egyszerű formaldehyd-fertőtlenító eljárás

A közegészség javulásának egyik leghatásosabb eszköze a fertőtlenités, és ennek a tudata ma már örvendetesen terjed el a nép alsóbb rétegeiben is, különösen a városokban, úgy hogy nem irtóznak annyira a desinfectiótól, különösen a mióta a formaldehyd-gőzökkel való fertőtlenítés van használatban.

Régebben a fertőtlenítés és költözködés egyaránt félelmetesek voltak, mert bizony sok kárt okoztak vele, de a mióta Flügge kimutatta, hogy a formaldehyd-gőzök csak akkor kártékonyak a lakás bútorzatára, ha nincs elegendő vízgőz a levegőben, azóta mindig úgy történik a fertőtlenítés, hogy a formaldehyd-gőzökkel egyidejűleg négyszer akkora mennyiségű vizet párologtatnak el a helyiségben.

Igaz, hogy ez által a fertőtlenítési eljárás bonyolultabbá és drágábbá, sőt a víz forralása folytán tűzveszélyessé is vált.

Ezeken a hátrányokon van hivatva egyszerre segíteni a dr. Eichengrün eljárása az „autan-keverék” használatával, mely egyszerűen vízzel való leöntésnél szintén formaldehyd-gőzöket fejleszt, és pedig oly gyorsasággal, hogy ezek az egész helyiséget rövidesen átjárják s teljesen fertőtlenítik.

Nem kell tehát egyéb, minthogy a fertőtlenítendő helyiségben – szekrény, szoba stb. – egy vödörbe vagy más edénybe betesszük az autan-port s azt keverjük vizzel. Rövid idő mulva gyorsan fokozódó gázfejlődés áll be s azután egyszerre az egész viztömeg forrni kezd s az edényből sűrű felhők szállnak fel melyek az egész helyiséget betöltik – úgy, hogy az egész ködben úszik – s pár óra alatt az egészet biztosan fertőtlenítik.

Ez a köd formaldehyd-gáz és vizgőz keveréke s úgy keletkezik, hogy a szilárd formaldehydhez (paraform) bizonyos földfémek superoxidjait adva viz jelenlétében gázalakú formaldehyd keletkezik és megfelelő keverésnél ez a reactio oly heves és annyi hőt fejleszt, hogy a viz is elpárolog a formaldehyddal együtt.

Ez a heves reactio azonban csak akkor keletkezik, ha nagyobb mennyiségű „autan-keverék” egyenlő mennyiségű vizzel keveredik, mig kevés viz hozzáadásánal a formaldehyd-gőzök csak lassan keletkeznek. Ez is fontos, mert ebből következik, hogy az „autan-keverék” a levegőn állva a levegőnedvességének hatása folytán lassan formaldehyd-gőzöket fejleszt s ezáltal alkalmas betegszobák, lakások, pinczék, élelmiszer kamarák, jégszekrények, vasúti kocsik, árnyékszékek stb. szagtalanítására; mert tudvalevőleg a formaldehyd-gáz erős szagtalanító szer.

Valószinűleg alkalmas ez a szer a halottas-szobák szagtalanítására is, a mit eddig alig lehetett elérni, legalább állat-hullákon tett kisérletek azt mutatják, hogy az autan-porral behintett hullák heteken át szagtalanok maradtak.

Néha megtörténik, hogy a desinfectio után a formaldehyd szaga kellemetlen, ebben az esetben a fertőtlenítés után megmaradó autan-keverékbe kevés salmiaksót dobunk, mire ammoniak-gáz fejlődik, a mi a formaldehyd-gázt leköti s így a szagát eltünteti.

Az autan-keveréket fertőtlenítési czélokra poralakban, szagtalanító szerül pedig préselt táblácskákban egy német festékgyár készíti.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Formaldehyd és vízgőz keletkezése az Autan-keverék-nek vízzel való leöntése után azonnal A Formaldehyd és vízgőz elterjedése a helyiségben röviddel a fejlődés után
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98