Dtum
Login with Facebookk
1907 | Augusztus

Czéllövés a BEAC.-ban

A BEAC. czéllövőszakosztálya augusztus hó 5-én tartotta második nyári házi mérkőzését Szemere Miklós elnök puszta-szentlőrinczi lövőterén. A mérkőzésben Kovách József győzött, ki a szentlőrinczi országos czéllövőversenyeken már többször nyert díjat. Második lett: Karafiáth Jenő dr., harmadik: nemeskéri Kiss Sándor, negyedik : Frankó Zoltán.

 

A versenyen, melyen csak Magyarország-Ausztria hadseregben használatban levő katonafegyverrel lőttek, czentrumot találtak: Demiány Gyula dr., Madaras Jenő, Karafiáth Jenő. Négyes kört lőttek: Kovách József (négy ízben), Karafiáth Jenő (kétszer), nemeskéri Kiss Sándor és Telley Emil.

 

A legközelebbi barátságos mérkőzés augusztus hó 12-én (hétfőn) délután négy órakor lesz. Itt említhetjük meg, hogy az október hó 20-án első ízben rendezendő magyarországi iskolai czéllövőbajnoksággal kapcsolatosan az egyetemi zászlóaljakat a BEAC. czéllövőszakosztálya keretében felállítják. Vezetőségünk a választott tisztikaron kívül azokból fog állítani, akik a bajnoki mérkőzésen legalább kilenczven, illetve nyolczvan százalék találatot értek el, akik azáltal a főlövészmester, illetve lövészmesteri czímet is elnyerik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Pillanatképek a puszta-szentlőrinczi lövőversenyről A puszta-szentlőrinczi lövőház lövőtere Pillanatképek a puszta-szentlőrinczi lövőversenyről
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98