Dtum
Login with Facebookk
1907 | December

Eltünt hadiléghajó

A francziákat nagy szomorúság érte. A „Patrie” nevű kormányozható léghajó, mely a franczia nemzet egyik büszkesége volt, eltünt és minden valószinűség szerint elpusztult. A léghajó javítása közben keletkezett heves szélroham, amely olyan rettenetes erővel, orkán módjára támadta a léghajót, ugy, hogy 200 katonát rendeltek ki, a léghajó tartására. Az emberek alig tudtak ellenállni a szél ererjének, ugy, hogy minden tiz perczben kellett őket váltani.

Egyszerre különösen erős szélroham kapta meg a léghajót, a legénység mintegy negyven méternyire vonszoltatta magát, végre elbocsátotta a kábelt és abban a pillanatban a Patrie óriási magasságra szökött föl a levegőbe és nyomtalanul eltünt.

A katasztrófával mérhetetlen munka és tömérdek anyagi áldozat veszett kárba. A léghajó elpusztulása a modern technikának is nagy vesztesége, mert a „Patrie” érte el eddig a legnagyobb sikereket a kormányozható léghajók sorában. A franczia hadügyminiszter rögtön meg is bizta Julliot mérnököt, a Patrie tervezőjét, hogy a Patrie mintájára két uj léghajót épitsen s e czélra 500 000 frank megszavazását kéri a kamarától.

Deutsch nagyiparos pedig felajánlotta a hadügyi kormánynak „Ville de Paris” nevű nagyszerű kormányozható léghajóját. Mindez azonban nem enyhíti a francziák szomoruságát – és szégyenét, mert bizony nagy ostobaság volt 200 emberrel tartatni a léghajó, ahelyett, hogy a nagy szélben legalább részben kiürítették volna a léggömb gáz-tartályait.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98