Dtum
Login with Facebookk
1907 | Május

Május elseje

A szocziáldemokrata párt ünnepe, május elseje nagyobb rázkódtatások nélkül folyt le egész Európában. Budapesten és vidéken is teljes rend volt a nemzetközi ünnepnapon, néhány apróbb zavargás kivételével, a melyek azonban inkább az alkohol, mint a szocializmus hatásának köszönhetők. Egyedül Párisból érkezik olyan hiradás, amely szerint a május elsején támadt különböző csetepatékból kifolyólag ezer embert tartóztattak le.


Budapesten délután két órakor gyülekeztek a szoczialista szakszervezetek a Tisza Kálmán-téren. Egyik mellékutczán kifordultak a Rákóczi-útra, azután az Erzsébet-köruton végig mentek s az Andrássy-uton ki a Városligetbe. Elől egy szakasz lovasrendőr nyargalt, a kirendelt rendőrtisztviselő pedig kocsin ment. Rendőr elég sok volt a menetben, de kellett is, mert a menetet másképen nem lehetett volna zavartalanul végig vezetni a városon.


Három óra jóval elmult, mikor a menet befordult az Andrássy-utra s egyenesen haladhatott czélja: a Városliget felé. Az utat mind a két oldalon elfoglalta a kiváncsi közönség: az Oktogon-tértől az Aréna-utig mindenhol a közönség sorfala között haladt a menet. Négy óra volt, mire a liget elnyelte az egész fölvonulást. A munkások aztán elszéledtek a vendéglőkben. Közben azonban beborult az ég: egyszer-egyszer permetezni kezdett, de elállt, hanem fél hét óra tájban nagy zápor kezdődött, a mely kiűzött mindenkit a Városliget helyéről. A szép verőfényes nap belefult ebbe a csunya záporba.


Néhány zavargásról is ad hirt a rendőrség. Az Artézia szódavizgyárnál harmincz-negyven kocsis meg akarta akadályozni, hogy a gyár kocsisai kihorják a vizet, de a rendőrség szétszórta őket. A Mária Terézia-téren egy szolgát támadtak meg, a ki költözködésnél segitett. Úgy megverték, hogy a kórházba kellett szállítani. A Kőfaragó-utczában ötven munkás gyűlt össze egy kárpitosműhely előtt, hogy a munkásokat megakadályozza a munkában, de a rendőrség elkergette őket, többet pedig letartóztatott közülök.

Ó-Becsén az ujjászervezett szocziáldemokraták fölvonulást tartottak vörös lobogóval, de közben bementek a templomba misére. Eszéken a fölvonuláson kívül népgyűlést is tartottak s az általános választói jogról beszéltek.


Bécsben hetvenöt népgyűlést és szakszervezeti gyűlést tartottak, de rendzavarás egyiken sem történt. Prágában nagy fölvonulás volt, utána pedig több népgyűlés, a melyeken a nyolcz órai munkaidőt követelték és heti harminczhat órai munkaszünetet. A nyomdák segédszemélyzete április 29-ike óta sztrájkol. A téglagyárak munkásai a munkabér fölemelését követelik, a miért a munkaadók kizárással fenyegetik őket. A májusi fölvonulásban jóval kevesebben vettek részt, mint máskor.
Berlinben és Németországban mindenfelé nyugodtan folyt le az ünnep. A berlini építőmesterek közhirré tették, hogy azokat a munkásokat, a kik május elsején nem dolgoznak, május hatodikáig kizárják, azért még sem dolgoztak sehol sem az építőmunkások.


Rómából jelentik, hogy a város képe jóformán normális volt. Csak kevés üzlet volt zárva. Délelőtt a botanikus-kertben gyűlés volt, melyen több szocziálista és köztársasági beszélt. A gyűlést a rendőrség csakhamar föloszlatta. A lovasság inczidens nélkül szétoszlatta a tüntetőket. Hetvenöt letartóztatás történt. Délután a munkások a külvárosokban ünnepségeket rendeztek. Londonban ezernél több munkátalan ember végigjárta a várost, de rendzavarás nem történt. Szófiában a görög-keleti húsvét miatt nem engedte meg a rendőrség a májusi ünnepet.


Párisban délelőtt teljes nyugalom volt s a legtöbb műhelyben rendesen dolgoztak, de dél felé zavargás támadt a mukástőzsdénél s a rendőrség száznyolczvan embert letartóztatott ellenszegülésért. Délután a Place de la Republiqueen izgalmas eset történt: egy omnibusz tetejéről rálőttek a teret megszállva tartó vértescsapatokra. A merénylő Lan Jakab, orosz anarchista, a ki az ezredest akarta megölni. A lövés után a rendőrök rohantak érte az omnibuszra, de már nem találták ott, mert a többi utas ledobta a tömegbe. Félholtra verték, míg el nem ájult s mikor halottnak hitték, bevitték a közelben levő kaszárnyába. A katonák közül nem sebesült meg senki. Este a Valny-rakodóparton egy munkás halálosan megsebesített egy rendőrt. Az egész nap folyamán ezernél több embert tartóztatott le a rendőrség, a kik ellen szigorú nyomozást indítottak s a legtöbbet fogva tartották.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Május elseje a Gellérthegy oldalában Május elseje a vendéglőkben Május elseje a Városligetben Május elseje Párizsban: zavargások
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98