Dtum
Login with Facebookk
1907 | Október

Harcz a gyermekért

Toselliné-Montignoso grófnő, akinek regényes házasságáról már megemlékeztünk, visszatért Olaszországba és így megtudhatta a világ, hogy a kis Monika Pia herczegnőt Firenzében őrzik, a Beatrice-villában.

 

És pedig a szó szoros értelmében őrzik, miután Toselliné vallomása szerint szász detektívek leselkednek a kis lányra, hogy egy őrizetlen pillanatban elrabolhassák.

 

Ezt persze tagadja a szász udvar, amely kijelentette, hogy egyelőre még lépéseket sem fog tenni, hogy Tosellinét a lányka kiadására kényszerítse, hanem anyjánál hagyja a gyermeket, mert környezetét a herczegnő nevelésénél elegendő ellenőrzésnek tekinti.

 

Toselliné persze nem hisz ennek az alakoskodó mosakodásnak és napról-napra idegesebbé lesz, mert az állítólagos kémek jelenléte nagyon nyugtalanítja. A kis Monika Piát – akinek legujabb arczképét itt mutatjuk be olvasóinknak – szobájában éjjel-nappal egy komorna és egy komornyik őrzik a nevelőnőn kívül, amikor pedig sétálni viszik, illő távolságról mindig karabinierik (olasz csendőrök) kísérik.

 

Az egész világ kíváncsian várja, hogy mivé fog fejlődni ez a szülői háboruskodás. A szász udvar azt állítja, hogy Toselliné csak azért nem akarja kiadni a gyermeket, mert általa pénzt akar zsarolni volt férjétől, ezzel szemben pedig Toselliné azt a kijelentést tette, hogy neki még a kikötött évjáradékra sincs szüksége, mert több mint egy millió márka értékű ékszerrel rendelkezik.

 

Azok azonban, akik ismerik Toselliné anyagi helyzetét, azt állítják, hogy a volt szász trónörökösné nagyon el van adósodva és annak idején Firenzéből is azért távozott, mert hitelezői már nagyon zaklatták.

 

Az igazság hamarosan ki fog derülni, de ez keveset változtat azon a szomoru tényen, hogy ennek a szegény királylánynak a gyermekkorát szülőinek viszálya egészen tönkretette.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98