Dtum
Login with Facebookk
1907 | Október

A szocziálisták tüntetése

A szocziálista párt, a képviselőház megnyitásának napjára, október tizedikére nemcsak általános munkaszünetet és népgyűlést, hanem nagy fölvonulást és körmenetet is tervezett. Ezt a fölvonulást azonban Boda Dezső főkapitány nem engedélyezte.
A pártvezetőség tagjaival folytatott tárgyaláson ugyanis kifogást tett a főkapitány a fölvonulási terv ama része ellen, hogy a tüntető menet az Országház-tért érintse, mert ezzel a parlament tárgyalásainak nyugodt lefolyását zavarná; minthogy a pártvezetőség kiküldöttjei az úrirány megváltoztatására nézve nem nyilatkozhattak, a főkapitány a beaványra a következő elutasító határozatot hozta:


Garbai Sándor és társai, budapesti lakosok bejelentik, hogy a székesfőváros lakosságának egy része október tizedikén az általános választói jog ügyében felvonulást és népgyűlést rendez. Kérik a népgyűlésre vonatkozó bejelentés tudomásul vételét, illetőleg a fölvonulásra a rendőrhatósági engedély megadását.


A benyujtott kérvényben foglalt tervezet szerint a menet a város különböző pontjain megjelölt gyülekező helyeken csoportosulva és a tervezetben megjelölt utczákon át zeneszóval fölvonulva csatlakozik a Tisza Kálmán-térről reggel kilencz órakor induló menethez, a mely a Kenyérmező-utczán, Rákóczi-úton, Erzsébet-, Teréz- és Lipót-körútakon, Nádor-utczán az Országház-térnek a földmívelésügyi és igazságügyi miniszterium előtti részén, továbbá ismét a Nádor-utczán, Arany János utczán, Váczi-körúton, Andrássy- és Aréna-úton a Városligetbe az Aréna mellett lévő térre vonulna, a hol is „1907 október 10-ikének jelentősége és küzdelem a választójogért” napirenddel gyűlést tartatnék.

E bejelentésnek a tervezett népgyűlés megtartására vonatkozó részét tudomásul veszem, a fentebb jelzett útvonalon való fölvonulásra azonban a rendőrhatósági engedélyt nem adom meg. Igy kellett határoznom azért, mert a képviselőház október 10-ikén ülést tart. Egy ilyen nagyobb menetnek az Országház-téren előreláthatólag órákon át tartó elvonulása a szabad közlekedést megakasztaná, - a parlament tagjainak a képviselőházba való eljuthatását a legnagyobb mérvben megnehezítené és mert a felvonulásban résztvevők által okozott zaj, lárma, zene a parlamenti tárgyalás nyugodt lefolyását egyenesen lehetetlenné tenné.


Erről Garbai Sándor urat értesítem azzal, hogy a véghatározatom tizenöt napon belül a m. kir. belügyminiszter úrhoz föllebbezhető. A főkapitány végzését, a melyben az október 10-iki felvonulást nem vette tudomásul, a bejelentők, Garbai Sándor, Jászai Samu és Saly Endre megfelebbezték a belügyminiszterhez.


A főkapitány az október 10-iki általános munkaszünet ügyében hirdetményt is adott ki, mely így szól: A székesfőváros lakosságának egy része azt határozta, hogy a képviselőház első ülésének napján, október 10-ikén a munkát beszünteti.  Meg vagyok győződve arról, hogy székesfővárosunk törvénytisztelő és rendszerető lakossága e napon is tartózkodni fog minden olyan cselekmény elkövetésétől, a mi a közrend és nyugalom erőszakos megzavarását eredményezné. De tapasztalat szerint olyan alkalmakkor mindenkor előtérbe nyomulnak azok a rovott multu, szokásos munkakerülők és ismert csavargók, a kik a tisztes munkásnéphez tartozóknak egyáltalán nem tekinthetők, ilyenkor azonban a munkások közé elegyedve, a közrend megzavarásában és nem ritkán a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésében mindig előljárnak.


Törvényes kötelességem, hogy a székesfőváros közönségét az ilyen elemek által előidézhető rendzavarás káros következményei ellen megvédelmezzem. Intézkedést tettem azért, hogy e napon az összes kerületi kapitányságoknál megfelelő rendőri kirendeltség álljon készenlétben.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Törökország sorsa Törökország sorsa
1920. augusztus 20-án írta alá a szultáni kormány a békét Sevres-ben....
Paul Géraldy verseiből Paul Géraldy verseiből
Jaj úgy szeretlek! Úgy szeretlek! Hallod? Bolond vagyok. Bolond ... ...
Catch as catch can- a gyakorlatban Catch as catch can- a gyakorlatban
Vasárnap délután kézzelfogható tanúbizonyságot tett egy izgalmas...
Többmilliós „tatarozási hitelakciót” javasol az Erdélyi Gazdasági Tanács Többmilliós „tatarozási hitelakciót” javasol az Erdélyi...
A zivatarral, esővel indult idei fürdőévad ellenére is a hazatért...
Ujpesten nem kapnak tejet a zsidók Ujpesten nem kapnak tejet a zsidók
Ujpest polgármestere a keresztény lakosság tej ellátásának...
Tanítók is lehetnek önkéntesek
Hazai Samu honvédelmi miniszter a védőerőreformról nyilatkozott egy...
Wilson, a háború elnöke Wilson, a háború elnöke
Woodrow Wilson (1856-1924) az Egyesült Államok 28. elnöke volt. A...
A magyar ipar és haditengerészet A magyar ipar és haditengerészet
Egy bécsi ujság közli egy szarajevói lapnak azt a hírét, hogy az...
Vádak egy milliomos fakereskedő ellen Vádak egy milliomos fakereskedő ellen
Emlékezetes még a Hevesi fakereskedő cég által elkövetett nagyszabásu...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98