Dtum
Login with Facebookk
1908 | Február

Báró Bánffy Dezső a helyzetről

Báró Bánffy Dezsőről az a hir terjedt el, hogy vissza akar vonulni a politikai élettől. A hirt báró Bánffy a nála járt ujságirók előtt a leghatározottabban megczáfolta és azután hosszabban és igen keserűen nyilatkozott a politikai helyzetről.
- A politikai helyeztet – kezdte beszédét báró Bánffy – a legnagyobb mértékben kritikusnak látom. A mint a nemzetnek a bécsi és a linczi békében kikötött jogai nem respektáltattak, úgy az 1867-ki, mondjuk budapesti béke határozmányai is papiroson maradtak. Sőt most már a visszafejlődés is megkezdődött. Pedig, ha a hazaáruló Tisza Kálmán és Bánffy Dezső-féle csöndes, de annál eredményesebb munka tovább folyt volna, ma máskép állnánk. Akkora a külügyminiszter nem merészelt úgy beszélni, mint most Aerenthal, mert mi erőteljesen küzdöttünk a közös miniszterekkel a magyar állam elismerése érdekében.

 

Most azonban büntetlenül mondhatta Aehrenthal azt, a mi az uralkodónak is álláspontja magyar államiság befelé, egységes monarchia kifelé. És ennek nyilt hangoztatásban látom a legnagyobb veszedelmet. A függetlenségi párt Apponyi Albert csábító szaván indul és ennek eredménye, hogy Bécsben ma már belátják, hogy a függetlenségi párttal jobban boldogulnak, mint a hatvanhetes kormányokkal.

 

Érzik, hogy a nemzet gyönge és eszerint rendezkednek be. A rövidlátók ujjonganak, hogy a 67 meghalt és él a 48. pedig – bár a 67 meghalt – nem a 48 következett, hanem a 48 előtti idők ismétlődnek. Mindezt látom és belátom, hogy nem tehetek semmit. Az idők folyamán virágzó gazdasági terület lehetünk, de államiságunk határozottan visszafejlődik. Hogy mi segíthet rajtunk? Talán csak egy új 48, új Világos, új Königgrätz, új Deák Ferencz és azután egy új 1867. Franczia, olasz és orosz forrásokból furcsa dolgokat hallottam, hogy mi fog történni, ha bekövetkezik a trónváltozás. Európai konflagráczióról beszélnek és ki tudja, mi lesz ennek az eredménye.

 

Van még egy ismeretlen faktor: Ferencz Ferdinánd trónörökös. Kitünően beszél magyarul, érdeklődik a magyar ügyek iránt, de kérdés, hogy ez az érdeklődés hasznunkra lesz-e? Klerikalizmusától nem tartok, a klerikalizmus, a melyet Német-, Franczia- és Olaszország kiüldözött, nálunk sem fog talajra találni. Arra gondolok, hogy mi fog történni, ha a trónra lép. Az eskü? Ha a népek föllázadnak, megsértik esküjöket. De ha fölülről akarnak forradalmat csinálni… Szomoru a látvány tehát, de azért nem mondtam senkinek, hogy vissza akarok vonulni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98