Dtum
Login with Facebookk
1908 | Január

Pannonhalma


Pannonhalma a magyarországi benczésrendnek már Szt. István óta főhelye, hol a rend főapátja, jelenleg Fehér Ipoly v. b. t. tanácsos székel, s a hol a szerzet tanárképző-intézete van. A 900 éves ősi monostor hegyen fekvő várszerű hatalmas épület, a mely érdekes fekvésével, tornyával, melynek aranyos kupolája a ráeső napfényben szinte vakítóan csillog, már messziről megfogja az utas ember figyelmét.


A várhegy a Bakony hegyvidékének egyik legészakibb nyúlványa; tövéhez már a Kis Magyar-Alföld feketeföldű rónasága simul. Északnak, Keletnek fordulva ezt a messzeterjedő rónát, délnek a Bakony kék hegylánczolatát látni. A közeli környezet hullámzó dombvidék, a melyen közbe-közbe egy-egy elragadóan kies völgykatlan húzódik meg.

 

A hegynek voltaképen három egymáshoz közeleső csúcsa van. A vár az északin épült, míg a középsőn az országos millenneumi emlék, a délin pedig kisebb templom áll. A várat köröskörül bástya keríti, melyet a déli oldalon Vajdahunyadra emlékeztető kisebb tornyok diszítenek.

 

Az épület maga a kapu mellett három emeletnyi, legnagyobb részében azonban két emelet magasságban épült. Az Árpádok korában királyi várpalotát is foglalt magában, melyben a királyi udvara gyakrabban meg is szállott. Szent László például országgyűlésre is odahívta a nemzet nagyjait, Könyves Kálmán királyunk még ott fogadta Bouillon Godofrédot.


Ebből a régi Árpádkorból persze már csak kevés van meg. A századok folyamán nagyon sok átépítés, bővítgetés volt szükséges. Az épület külsején nem is kereshetünk hát egységes stílust. A XIX. század elején ugyan tervbe vették az egész épületcsoportnak egységes újjáépítését, a munkálat azonban csakhamar félbemaradt. Csak a torony és a könyvtárépület készülhetett el.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az apátság látképe Szoba belső Pannonhalmán
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98