Az Eltévedt gyermek czímű festmény megtekintése után elmentünk együtt villásreggelizni és onnan Munkácsy fogaton elhajtott velem egy fűszeres boltba. Ott vásárolt két üveg pezsgőt, egy üveg cognacot és félkiló porczukrot, s néhány narancsot.

Odahajtott a Rue Legendre-beli nagy műteremhez, bevittük a vásárolt dolgokat. Kért a szomszédban egy nagy levesestálat födéllel s abba beleöntötte a pezsgőt, cognacot, beleszórta a porczukrot, beleaprította a narancs karikákat, befödte és körülrakta egy nagyobb edényben jéggel.

- Ez lesz a napi elemózsiánk ebben a nagy melegben, - gondolám.
Az odarendelt modell, egy algeriai czigány alak, hűségesen várt ránk. A nagy kép festőállványra erősítve az ablak felé volt befordítva és letakarta, hogy valami baj ne érje. Munkácsy Mihály átöltözött dolgozó ruhájába: azaz csak egy selyem alsó ing nadrágtartó, nyári nadrág és könnyű czipőből állott öltözete. A nagy festőállvány gerendákból volt összeácsolva és karikákon volt tolható. Ezt a monstre - építményt  Munkácsy maga kezelte és úgy állította fel rézsut a világosság felé, hogy kezére essék.

Felöltöztette modelljét, odaállította helyére. Kanállal poharakba merte az édesített és üdítő pezsgőt. A modell is kapott belőle egy pohárral. Koczintuttunk és szürcsölgettük a jól elkészített cognacos pezsgőt. Azután Munkácsy felment a trónusára dolgozni. A modell déli pihenését kivéve tizenegy órától délután öt óráig egyfolytában dolgozott Munkácsy.

Bámultam a kitartását. Ezen a napon festette meg tetőtől - talpig azt a sisakos és háttal fordult köpönyeges katonát, a ki a Krisztus Pilátus előtt képén keresztbe vetett lándzsájával visszatartja a tömeget. Ő fütyörészett és ha elhallgatott, én népdalokat énekeltem neki, közben a szünetek alatt lejött hozzám festőemelvényéről beszélgetni. Mellőlem fixirozta a kép hatásait. Beszélgetés közben rámutattam palettájára.

- Alig van festék a palettádon.
- Nem kell több. Más szint nem tűrök meg a palettán, mint azt, a mi épen kell. Hidd el, Lehel barátom, a jó művészt meg lehet ismerni a palettájáról.

Egy másik szünet alatt igen fontos szakdolgokról beszélt, a mit mint Munkácsy-nak egyik szaknyilatkozatát jegyzek ide. Azt vélem, hogy a festőművészek előtt birni fog némi fontossággal.
- Minden képemen – mondá – van egy bizonyos szabályszerűség, a melytől el nem térek soha. Szabályul tüztem ki és mellette maradok. Olyan ez a szabály, mint a ti operazenétekben a hármas összhangzat. Egy zeneszerző barátom azt mondta, hogy a hármas összhangzat nélkül nincs zenei összhang.

Én muzsikálni nem tudok, de jó füttyösnek tart a világ. Jó hallomásomnál fogva elképzelem, hogy az a hármas összhangzat milyen fontos szerepet tölt be a zenében. Nos hát ilyen hármas összhangzat van az én képeimen is, a mit én hármas szabálynak nevezek. Ez nem a hallásra hat természetesen, hanem a látásra. Az én képeimen, hogyha valamely szin például ezen a képen, már részben látható, mindig van három fehér alak: Pilátus, a Krisztus és a kiabáló alak. Ezeken a fehér szin dominál. Igy alkalmazom a kék, barna, szürke stb. szineket, de mindenkor szogoruan megtartom a hármas szabályt. Így vezetem aztán ezt végig minden megkivántató szinnel, a nélkül, hogy feltünő lenne.

A Krisztus Pilátus előtt czímű képen ez így is van.
Délután öt órára elkészült a sisakos katona. Másnap korábban mentem a műterembe, mint Munkácsy. Sedelmeyer, a műkereskedő is eljött megnézni a végzett munkát. Gyönyörű alak volt a sisakos katona, csak az előre lépő ballába hiányzott. Ezt a hiányt sem én, se Munkácsy nem vettük észre. Sedelmeyer rögtön rámutatott. Összebeszélve aztán úgy tréfáltuk meg a nagy művészt, hogy nem fedeztük fel előtte ezt a hiányt.

Munkácsy mitsem sejtve az ármányról, a mely ellene folyamatban van, kedélyesen jött a műterembe. Dicsekedve mondta Sedelmeyer-nek, hogy egy elsőrendű figurával ismét gyarapodott a kép. Sedelmeyer megkezdte a kritizálást. Nagyon szép ez az alak és betölti a baloldali részét a vászonnak; de én hibát találok rajta.

Munkácsy megütközött. Hibát? Előre lépett, hátra lépett, fixirozta az alakot. Máskép állította a festő állványt, hiába volt minden, a hibát nem fedezte fel. Munkácsy elővette a palettát, szineket rakott rá és ecsetekkel úgyszolván végig retuscholta az egész alakot. Beszélgetett ez alatt.

- Itt sincs hiba, itt sincs hiba. Itt sincs hiba  - és mikor végig nyalogatta az ecsetekkel az egész alakot, rosz németséggel oda szólt Sedelmeyerhez:
- Diese Figur ist correkt und fertig.
Mind a ketten kaczagtunk. Hozzám fordult Munkácsy és komolyan kérdezte tőlem:
- Hát csakugyan igazán van rajta hiba?
Én persze egész biztossággal felelhettem.

- Hiba nincs rajta, hanem ez az alak nem kész.
- Vigye el a macska, hisz már keresztül mentem rajta, de nem találtam meg rajta a hiányt.
Sedelmeyer aztán rámutatott a képre.
- Itt a köpeny alatt hiányzik az egyik láb.
Munkácsy homlokára ütött és francziául adott kifejezést meglepetésének.
- Sohasem találtam volna meg!
Az említettem kedves és talán némi fontossággal is biró dolgokat azért irtam meg, hogy ezekkel kiegészítsem Munkácsy Mihály kedves komám életrajzi adatait.

Odry Lehel.