Dtum
Login with Facebookk
1908 | Május

Manchester United-FTC. 7:0

Az angolok pénteki játéka után, általános érdeklődés nyilvánult a FTC. elleni játék iránt. Az erősebb és gyorsabb magyar csapattal szemben az angol bajnokcsapat nagyobb erőkifejtése volt várható és ez magyarázza meg azt a nagy érdeklődést, mely első sorban abban nyilvánult, hogy 6-7 ezer főnyi nézőközönség jelent meg a millenáris pályán.

 

Az angol csapat különösen az első félidőben megfelelt annak, amit tőle vártak. Vervvel dolgoztak és gyorsan, annál is inkább, mert a FtC játékosai pillanatnyi nyugodalmat sem engedtek. Le kell szegeznünk azt a tényt, hogy a mezőnybeli játék külső képe nem volt olyan, amint az a 7:0 gólarányt indokolttá tenné.

 

A FTC. sokszor és sokat támadott s különösen a mezőnyben igen jól dolgozott. A támadó sor azonban természetszerűleg nem tudott a gól előtt érvényesülni a határozottan és erélyesen fellépő angol védelemmel szemben. A magyar csapat játékerejét lényegesen meggyengítette az a körülmény, hogy az első félidő elején Manglitz, Meredith-el való összecsapás után, lábrándulást szenvedett s a pályát végleg elhagyta.

 

Ugyancsak így járt Weinber a második félidőben s a mérkőzés utolsó 20 percét a FTC. 9 emberrel játszotta le s el kell ismernünk, hogy e 9 emberrel folytatott játék volt a mérkőzés legszebb része.

 

A MU ugyanabban a felállásban játszott mint pénteken a Magyar kombinált csapat ellen, csak a balszélső helyére Turnbull jött.

A FTC.: Fritz-Rumbold, Manglitz-Weinber, Brody, Gorszky-Rónai, Weisz, Korody, Schlosser, Szeidler.

 

A FTC. választ, a MU kezd és azonnal támad, melyből a magyarok Szeidler lefutása révén ellentámadásba mennek át s a magyarok kornert érnek el. Meredith lefutása után, mely szépen beadott labdával végződik Picken balösszekötő lövését azonban Manglitz védi. Az angolok percekig erősen támadnak s közben offside gólt is érnek el.

 

Az első gól a 19-ik percben esik. Meredith leviszi a labdát s bár hárman vannak rajta, a labdát mégis visszatolja a szabadon álló összekötőjének kihelyezve bevágja. A FTC. jut támadáshoz s Weisz erős lövését az angol kapus alig tudja védeni.

A második gól volt a nap legszebb gólja. Meredith 3 m.-nyire a gólvolnaltól csavart lövéssel a kapu jobb felső sarkába helyezi s ugyancsak ő lövi a harmadikat is.

 

A magyarok is lejutnak az angol kapuhoz, de Schlosser beteg lövését a kapus könnyen védi. Manglitz lábrándulás miatt kiáll, s helyét Weisz foglalja el, de azért a magyarok elég gyakran támadnak. A 32-ik percben Turnbull kiszökik, magára szivja a védelmet, majd az üresen maradt centercsatárhoz passzol, ki a 4-ik gólt lövi.

 

A félidő utolsó gólja 11-esből esik. A balösszekötő veszélyes támadását Brody gáncscsal állítja meg. Az angol csatár ügyesen begurul a penalty-területre. A biró észreveszi a csalást, de az angolok erőszakoskodásának nem tud ellenállni és 11-est itél, melyet az angol kapus Moger biztosan küld a gólba. E gól után az egész csapat a lehető legízléstelenebb modorban gratulál a 11-es lövőjének. Félidő 5:0.

 

A félidőt a magyarok erős támadása vezeti be. Az angolok is csakhamar ellentámadásba mennek át s egy pompás kombináció gólt is eredményez, melyet azonban a biró, ő tudja miért, nem ad meg. A mérkőzés kezd elfajulni. Egy ízben a biró gáncs miatt szabadrugást itél az angolok ellen, amiért három angol, Roberts-el élükön szemmel látható jelzéssel inzultussal fenyegetik. A biró kiállitattja őket, de Albion kiváló fiai fütyülnek a biró itéletére. Hosszu tanácskozások után az angol profi-szövetség e kiváló képviselői folytatják a játékot 11-en. Hogy hogyan oldatott meg a gordiusi csomó, ez idő szerint még nem került nyilvánosságra. A publikum rettenetes zajt csapott. Az angolok minden áron gólt akarnak rugni, de a biró mindnet lefuj. Végre is Picken Turnbull által levitt labdát a 33-ik percben menthetetlenül bevágja, s ugyancsak ő kapásból a következő percben 7-re szaporitja a gólok számát.

Biró: Gabrovits Emil (Rambler).

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98