Dtum
Login with Facebookk
1908 | Március

A „Purgó”

Öt betű az egész, de a szó maga már oly elterjedt fogalom azok előtt, akik nemcsak elméleti sarkigazságnak tartják azt a tételt, hogy az egészség a legdrágább kincs és Istennek meg nem hálálható jótéteménye – hanem egész életükön vörös fonál gyanánt végighuzódó szigoru életszabálynak, melyből egy jottát sem engednek.

De hát sokat irhatnánk erről, azonban a mi kedves olvasóközönségünk körülbelül tudja is az ily fontos életszabályokat.
Hiszen a rendkivüli közkedveltségnek örvendő állandó mellékletünk, a *Nő, mint háziorvos* évek óta szakértő tanácsokkal látja el olvasóinkat, miképen vigyázzanak egészségükre. Ez alkalommal a gyakorlati életben követendő irányra akartuk olvasóink szives figyelmét irányitani, s reméljük, nem teszünk felesleges munkát vele, ha bemutatjuk képekben is a Purgónak, ennek az amerikai módon rohamosan világeseménynyé fejlődött, nagyszerű gyógyszernek gyártását és elterjedését.

Ezek a képek világosan mutatják, hogy nemcsak névleg vagyunk kulturállam, hanem tényleg is, miután az itt bemutatott monumentális vállalat eddig még sohasem tapasztalt rendkívüli sikert tudott elérni egy kincseket érő piczinyke czikk segélyével. 

Nagynevű tudósunk, dr. Vámossy Zoltán egyetemi tanár fedezte fel a Purgót egészen véletlenül. Hatószerét ugyanis előbb a törköly borok denaturálására használták. A földmivelésügyi kormány azonban aggodalmaskodván, hogy az igy preperált borok nem-e egészségellenesek, a tud.- egyetem tudós tanárát, dr. Vámossy Zoltánt bizta meg ezen kérdés tisztázásával.

Ekkor jött rá Vámossy, hogy a Purgó bámulatosan enyhe hatású hashajtó, s hogy még a legnagyobb adagok is a legérzékenyebb egyéneknél, továbbá ágyban fekvő sulyos betegeknél is, ideálisan enyhe hatást idéztek elő. Ezen hatás teljesen ugyanazon eredményt éri el, mint a kellemetlen izű keserüvizek, és keserüsók, miért is a Purgó megbecsülhetetlen.

Már kétnapos csecsemők is használhatják e világhirüvé fejlődött szert s nincs már semmi szükség reá, hogy a szenvedő emberiség riczinussal s bécsi itallal kinozza magát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A "Purgó-gyár" épülete az Üllői-uton, az Iparművészeti Muzeum szomszédságában. A "Purgó-gyár" egyik gépterme. A "Purgó-gyár" csomagoló terme. A "Purgó-gyár" udvara, ahol a külföldre szóló ládákat csomagolják.
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98