Dtum
Login with Facebookk
1908 | Március

Száz év előtti repülőgép

Egy különös készüléknek a képe akadt a kezünkbe: egy repülőgép, melyet épen száz év előtt talált ki egy Dégen Jakab nevű bécsi órás.

A repülőgép képe egy 1804-1808 közt megjelent s színes rézkarczokkal diszitett könyvben jelent meg, melynek szövege latin, német, magyar és franczia nyelven van írva. Magyar czíme ez: „Természethistóriai képeskönyv az ifjuság hasznára és gyönyörködtetésére; melly az állatok, növények, virágok, gyümölcsök és ásványok képeit, a mesterségek és tudományok sok más oktatásra összeválogatott tárgyaival együtt, igen jó eredeti munkák szerént kimetszve s kifestve, az ifjuság értékéhez alkalmaztatott tudományos magyarázattal előadja. Készített ezelőtt Bertuch F. J. Uj kiadás, deák és magyar leírással megbővítve némelly, buzgó hazafiaknak munkájok által Bétsben.”

A repülőgép leirása így szól:

„Dégennek repülőmíve:

Talán az embernek, a kinek elméssége már olly sokat kitalált, már gyakorta eszébe foroghatott, hogy a madarak repülését mesterséges ízarányok által hímezze, hogy úgy a levegő megmérhetetlen térébe, könnyűséggel felemelkedhessen.

Nem régiben egy ügyes órás Bétsben Dégen Jákob Úr, szerentsés próbákat tett, az ő mesterséges szárnyaival a levegőbe való felemelkedésre. Ezt a Mívesmester és az ő repülő mívét látjuk itt (1. Kép) lerjazolva. Dégen Úr tudniillik két szívformájú szárnyakat készített magának, (mellyeket a 2. Képnél felülről láthatni) sirnátzal beitatott finom papirosból, mellyeknek a felsőszínek 116 négyszegű lábra terjed, és 10 lábnyira a hoszszaságok.

Hogy annál nagyobb rúgóereje legyen, az egész készületet keresztül fonta a Míves nádveszsző hasítmányokkal, s ezeket selyem sinórral kötözte öszve. A Repülő teste, a mint itt láthatjuk a szárnyak között felegyenesedve áll, s több bámbusznád által (aa) van a Mívhez hozzákötve.

A kezei hajtják (bb) a meggörbitett rúdat, a melly által a szárnyak vizerányos helyheztetésekben fel s alá vergődnek. Az első próbát ezzel Dégen Úr 1808-dik esztendő tavaszszán tette a Bétsi lovaglópalotában, a hol ő egy egyenlő tereherány segéttségével, melly egy sinóron függött (d), 54 lábnyi magasságra emelkedett fel.

Hogy pedig ezt a próbatételt a szabad ég alatt is megtehesse Dégen Úr, egy kis levegőlaptát kötött öszve az ő repülőmívével, s így repült fel 1808-ban November 12-dik és 15-dik napján Béts mellett a Práterben minden Nézők tsudájokra több izben külömféle tájjék felé intézve, s minden kárveszély nélkül ismét leszállott.

Ezen próbatételek a Mívesmesternek mintegy 10,000 forint jövedelmet hoztak bé, papiros pénzben.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Dégen repülő gépe 1808-ban készült metszet után Dégen repülő gépe felülről nézve
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98