Dtum
Login with Facebookk
1908 | November

Képek az amerikai elnökválasztásból

A köztársasági párt győzött, az Egyesült-Államok elnöke Taft lesz. Lezajlott a nagy választási mozgalom, a melynek árjából két nagyon kedves és humoros képet sikerült kihalásznunk.

 

Az egyik fényképfelvételünkön Taftot látjuk beszéd közben: nagyon nyomós érvet kiálthatott oda a választógyülekezetnek, az az arczjátékán át a komikus taglejtésén is meglátszik, a melylyel képünkön őt megörökítette.

 

Annyi sokat szónokolt a népszerű elnökjelölt az utóbbi hetekben, hogy egészen berekedt és most még suttogó hangon sem tud beszélni.

 

Bryan is eleget szónokolt, de az ő pártja nagyszerű és elmés kisegítő eszközt is alkalmazott, hogy elnökjelöltjét lehetőleg megkímélje a sok beszédtől.

 

Amerikai zászlókkal díszített emelvényekre odaállították Bryan életnagyságu viaszszobrát, elébe egy gramofont, a mely unos-untalan harsogta a járókelők fülébe Bryan programmbeszédét, persze az elnökjelőlt saját hangján.

 

Elég volt egy ember, a ki igazgassa a szerszámot és készen volt a választógyűlés az összes szónokokkal egyetemben.

 

Ha nem csalódunk, ez a találmány még valaha nálunk is népszerű lesz. A jelölteket legalább nem fenyegeti verés, ha olyan harczias faluban beszélnek, a melyben az ellenfelüknek pártja van többségben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Amerikai elnökválasztás-Bryan demokrata elnökjelölt viaszszobra, előtte mikrofon Kép az amerikai elnökválasztásról.Taft, a megválasztott elnök
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98