Dtum
Login with Facebookk
1908 | November

A balkáni helyzetről

Szerbia csendesedik, de dolgairól azért majdnem minden nap esik szó. Most például arról érkezik jelentés, hogy nagyszabású hadiszerszállítási csalásnak jöttek a nyomára. Fölfedezték, hogy a hadsereg számára mostanában szállított puskapor és egyéb lövőszer legnagyobb része értéktelen szemét. A visszaélésben, hir szerint, nagyállásu katonatisztek is részesek.


A bolgár szobranyéban érdekes nyilatkozatok hangzottak el a kormány részéről. Sokaknak ugy tetszhetik, hogy a bolgár miniszterek, a kik nagyon is igyekeztek Oroszország és Törökország kedvében járni, kissé túlzott mértékben iparkodtak megtagadni a kettős monarchiához való szorosabb viszonyt a most végbement eseményeket illetőleg.


Egy bécsi ujság legutóbbi számában azt a riasztó hírt közölte, hogy a monarchia Szerbia ellen már a legközelebbi napokban erélyes katonai intézkedéseket fog tenni. Pöschl udvari tanácsos, alsó-ausztriai tőzsdei biztos, megjelent a bécsi tőzsdeteremben, a hol ez a híradás természetesen izgalmat keltett és hitelesnek jelzett értesülések alapján valótlannak nyilvánította a bécsi lap közlését. Az udvari tanácsos kijelentése szerint a helyzet épen ellenkezőleg nyugodtabb, a kedv Szerbiában józanabbá vált és a dunai monitorok Budapestre visszarendeltettek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98