Dtum
Login with Facebookk
1908 | November

Az éjszakamerikai Egyesült-Államok új elnöke

Minden negyedik esztendőben november hónap első keddjén új elnököt választanak az éjszakamerikai Egyesült-Államok polgárai. November 3-án volt ismét az a nevezetes keddi nap, a melyen eldőlt, hogy a következő négy esztendőn át ki honoljon a washingtoni fehér házban, ki intézze a hatalmas Unió sorsát. E napon szünetelt a nagy köztársaságban minden üzlet és a tőzsdék zárva voltak. Londonban pedig a rá következő napon a bankok kivételesen már reggel hét órakor nyitottak, hogy átvegyék a közönség ama részének megbizását, a mely az amerikai választás eredményétől teszi függővé elhatározását.


Az amerikai elnökválasztásnak inkább gazdasági, mint politikai a jelentősége és ezuttal annál nagyobb volt az izgatott várakozás, mert a választás eredményét bizonytalannak vélték. Remélték ugyan, hogy Roosevelt pártja fog győzni és Taft volt államtitkár lesz az új elnök, de ebben nem egészen voltak bizonyosak, mert Roosevelt kiméletlen föllépése a trösztök ellen sok hívét tántorította el a köztársasági pártnak. Ennélfogva a másik jelöltnek, Brryan-nek, a ki mellett a demokraták sorakoztak, szintén volt reménye arra, hogy megválasszák.


Az amerikai pénzvilág szivesebben látta Taft győzelmét, mert ez a mai állapot állandóságát jelenti és nem kell megküzdeni a rendszerváltozás eshetőségeivel. Bryan azelőtt az ezüstvalutának volt híve, de ezzel már fölhagyott és most elkeseredett ellensége a trösztöknek, de Roosevelt és Taft is állást foglaltak a trösztök ellen, minélfogva a két elnökjelölt programmja ennél a pontnál nagyon közel áll egymáshoz. Mindazáltal Bryan megválasztása teljes rendszerváltozást, ennélfogva országos fölfordulást jelentett volna. Ezért is kivánta a pénzügyi világ Taft győzelmét.


A meleg őszi idő, a mely az Egyesült-Államok egész területén kedvezett a választásnak, kétségkivül szintén hozzájárult ahhoz, hogy a választók aránylag oly nagy számmal szavaztak és ennek tulajdonítható, hogy Taft sok helyen nagyobb többséggel győzött, mint 1904-ben Roosevelt. New-York városban. Bryan ötvenezer szavazattal győzött, minthogy azonban New-York állam vidéki választókerületei csaknem egyhangulag Taft mellett foglaltak állást, ebben a döntő államban Bryan mintegy százezer szavazattal kapott kevesebbet, mint Taft.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98