Dtum
Login with Facebookk
1908 | Szeptember

Az ügyvédi díjszabások rendezése

Az utóbbi időben gyakrabban nyilvánosságra kerültek olyan ügyvédi honoráriumok, a melyek a teljesített munkával sehogy nem állanak arányban, ellenben azt a látszatot keltették, hogy az ügyvéd személyi súlyát és befolyását kellett a kliensnek búsásan megfizetnie; a biróságok ellenben igen alacsonyan értékelik a fiskális munkáját, a mi állandó panasz tárgya ügyvédi körökben.


A két véglet fölkeltette az igazságügyminiszter figyelmét is, a ki most a következő leiratot intézte a budapesti ügyvédi kamarához: „A biróságoknak az ügyvédi díjak megállapítása tárgyában követett gyakorlata ellen panasz merülvén fel, megfontolás tárgyává tettem, hogy a felmerült bajok orvoslása végett nem kellene-e ügyvédi díjszabást megállapítani.


Különösen két kérdést kell megfontolni az ügyvédi díjszabás megalkotásánál.


Az első kérdés az, hogy a díjszabás mindenféle ügyvédi munkára vonatkozzék-e bizonyos minimum és maximum megállapítása mellett és a perben az egyes perszakok figyelembe vételével, vagy pedig csak az átlagos értékelést megengedő, egyszerű és gyakran előforduló ügyvédi munkálatokra szorítkozzék-e.


A második kérdés pedig az, hogy az egész díjszabás törvénybe foglaltassék-e vagy pedig a törvény csak a fontosabb elveket szabályozza-e, egyebekben pedig, különösen a díjtételek megállapítására, a helyi különbségek megtételére stb. felhatalmazást adjon-e a rendeleti szabályozásra.


Mielőtt e kérdésben állást foglalnak, felhivom az ügyvédi kamarát, hogy erre vonatkozó véleményét velem mielőbb közölje."

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A bíróság és az esküdtek Bírósági tárgyalás
Cikk-ajánló
Eden a háboru utáni angolszász tervekről Eden a háboru utáni angolszász tervekről
Mint a brit hirszolgálat jelenti, Eden brit külügyminiszter szombaton...
A török állapotok A török állapotok
Angol jelentések szerint a menekültek és száműzöttek százával...
A sajtó meg a könyv A sajtó meg a könyv
Sem vitatkozni, sem támadni nem akarok, beszámolót írok egy betegség...
Közlekedésügy a „szovjetparadicsomban” Közlekedésügy a „szovjetparadicsomban”
A nagy birodalmak bukásának okait vizsgálva, nem utolsó sorban ott...
Levélbélyeg gyártása Levélbélyeg gyártása
Miből fogy legtöbb a világon? A kenyérből, mondja bizonyára egyik...
Verekedés az osztrák képviselőházban Verekedés az osztrák képviselőházban
Az osztrák képviselőházban napirenden vannak a botrányos jelenetek....
Junkers Hugó, a repülőgép tökéletesítője 2. Junkers Hugó, a repülőgép tökéletesítője 2.
Tudományos kutatásai, kísérletei hamarosan gyakorlati térre csapnak...
Séta a szinházak körül Séta a szinházak körül
Magyary, aki hirtelen elhatározással a Király-szinház szinpadáról az...
Néhány hirhedt nő, akik a Szent Lázár foglyai voltak. Néhány hirhedt nő, akik a Szent Lázár foglyai voltak.
Páris hires női fogházának mind e lakóihoz egy-egy kegyetlen büntény...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98