Dtum
Login with Facebookk
1909 | Április

Benczúr Gyula képe

A nyolcvanas évek elején történt, hogy az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston, idegenben élő kiváló művészünket, Benczúr Gyulát, a müncheni akadémiáról haza hívta és egy újonnan felállított művészi felsőiskola élére állította. Benczúr minden kecsegtető kilátások nélkül ott hagyta dicsősége színterét és hazaköltözött Budapestre.

 

Követték azon művészek is, a kiket az ő kialakuló művészi egyénisége körébe hódított. Rövid pár esztendő alatt felépült Budapest főváros áldozatkészséges támogatásával a Bajza-utcza művésznegyede. A szerény műtermekben szorgalmas munka folyik és a régi Andrássy-úti Műcsarnok kiállításain új tehetségek nevei tűnnek fel az ismeretlenség homályából.


Benczúr Gyula kitartó munkásságát a siker koronázza. Az úttörés nehéz munkájában pedig igen szerény körülményekkel kellett egyelőre megelégednie. Abban az időben a kormány nagyon keveset juttatott a képzőművészetek támogatására. Nem voltak meczénások. Csak a kissebb méretű és árú műtárgyak találtak néha vevőre.


Tizenöt esztendei vajúdás után végre javulnak a körülmények és a kormány maga tekintélyes összeget utal ki a közoktatásügyi miniszter kezeihez a czélból, hogy az ujonnan épülő Szépművészeti Múzeum számára megszerezhesse a kiválóbb műtermékeket.


A megrendelésekkel elhalmozott művészek munkásságáról beszámol az ezredévi kiállítás új Műcsarnoka. Új nevek, új tehetségek kerültek a nyilvánosság elé. A kormánynak azon dicséretre méltó fáradozása, hogy történelmi festményekben örökittesse meg az elmúlt ezer esztendő dicsőséges korszakait, sajnos azonban ez nem sikerült. Alig három-négy művészi alkotás akadt az elkészült megrendelések között, mely kielégítette a várakozásokat. Ezek is kisebb igényű történelmi epizód-megörökítések voltak.


A lezajlott ezredévi ünnepségek azonban annyi festői jelenetet tártak elő, hogy önként kinálkozott az alkalom, ezek valamelyikét egy nagyobb szabású műben megörökíttetni. Régi igazság, hogy a legjobb történelmi festmény mindig az, a mely a cselekmény korában, közvetlen szemtanu kezétől származik.

 

Szmercsányi Miklóstól, a művészi ügyek ez idei vezetőjétől eredt az eszme, hogy az országgyűlés két házának hódolatát királyunk előtt, meg kell örökíttetni. Wlassics Gyula akkori miniszter magáévá tette a kitűnő eszmét, rövid idő alatt kieszközölvén a kormány többi férfiainak egyhangú hozzájárulását.


Ennek a nagyszabású műnek kivitelét Benczúr Gyulára bízták. Benczúr művészetét ugyanis alig néhány alkotás képviseli Szépművészeti Múzeumunkban.

 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98