Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

Kis gazda rovat

Gyümölcsfeldolgozó gépek kikölcsönzése

A gyümölcsértékesítés előmozdítása czéljából egyes oly községeknek, melyek a folyó évben nagyobb gyümölcstermést várnak s azt friss állapotban értékesíteni nem tudják, másrészt pedig anyagilag nincsenek abban a helyzetben, hogy gyümölcsfeldolgozó gépeket maguk beszerezhessenek: a földmívelésügyi miniszter „Simon”-féle czidermalmokat és „Mabile”-féle almaborsajtókat, valamint „Ryder”-féle amerikai vándoraszalókat, nemkülönben „dr. Győry”-féle talyigára szerelt szeszfőzőkészülékeket 3-6 heti használatra ingyen engedélyez, ha ez iránti kérvényeiket legkésőbb julius 10-ig hozzá beterjesztik.

A kikölcsönzött gépek szállítási költségeit az érdekeltek tartoznak viselni.
Ezen szeszfőzőkészülékeket azonban a miniszter borseprő és szőlőtörköly lefőzésére egyáltalán nem engedélyezi. A szállítható és csak átengedő „Ryder”-féle aszalékon kivül még a miniszter hajlandó nagyobb szilvatermő községeknek mintegy 700 (hétszáz) korona érték „Casenille”-féle aszalókat teljesen ingyen tulajdonukba bocsátani, ha ily aszalóknak mintegy 400 (négyszáz) koronát kitevő építési költségeit elvállalják s azok használatára vonatkozólag hozandó határozatukat jóváhagyás végett hozzá felterjesztik. 


Tojás eltartása télre

A tojás egész télen eláll, minden ételben használható, habja is jól fölverődik, ha sóban teszik el. Száraz faládikába egészen száraz sót kell tenni, esetleg a napon vagy a kemenczében megszárítani és úgy belerakni a tojást, hogy egyik sem érintse a másikat. A becsukott tojás száraz, hűvös helyen tartandó, de nem pinczében, mert annak nedvességét beszívja a só.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Mért nem rendezik végre a vadkárok ügyét Mért nem rendezik végre a vadkárok ügyét
Ketten ülünk a vasuti fülkében. A vonat száguldva falta a...
Amerika hadüzenete monarchiánknak Amerika hadüzenete monarchiánknak
Az Egyesült- Államok kongresszusának deczember 4-én történt megnyitó...
Az osztrák-magyar és az albán partvidék blokádja Az osztrák-magyar és az albán partvidék blokádja
Tekintettel az Olaszország és Monarchia közötti hadiállapotra,...
Fordulat Csehországban Fordulat Csehországban
Lord Runciman, aki a vasárnapot Clary Andrfugen herceg...
Dr. Szerelemhegyi Ervin visszavonul Dr. Szerelemhegyi Ervin visszavonul
Dr. Szerelemhegyi Ervin visszavonul a versenyzéstől. A MAC-nak sok...
Jassz-álruhában a baraktelepen Jassz-álruhában a baraktelepen
A szag irtóztató! Az ember az első pillanatban nem is lát tőle,...
Pusztulnak a fekete macskák Pusztulnak a fekete macskák
A fekete macskák kezdenek ritkulni, elannyira, hogy ma már szinte...
Kiállítások Kiállítások
Budapest közönsége nem panaszkodhat, hogy kevés képzőművészeti...
A Tiszti VC megvédte tőrcsapatbajnokságát a MAC ellen A Tiszti VC megvédte tőrcsapatbajnokságát a MAC ellen
A Tiszti Kaszinó Váci-utcai helyiségeinek nagytermében előkelő...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98