Dtum
Login with Facebookk
1909 | December

A Budapesti Torna Club otthona

Lapunk czímlapján a BTC. uj otthonának képét mutatjuk be. - Hogy mennyi viszontagság, fáradtságos munkálkodás, szívós kitartás révén született meg e csarnok, annak rövid történetét érdemesnek tartjuk a szakkörökkel ismertetni.


Az az egylet, amely ma nehány egylettel egyetemben vezető szerepet tölt be a magyar testnevelés fejlesztése terén, 25 évvel ezelőtt alakult meg 1885-ben.


Néhány lelkes sportember otthont alapított a Markó-utczai főreáliskola tornatermének kezdetleges helyiségében. A hiányokat pótolta az ügy iránt való nemes lelkesedés, határtalan szeretet. Egymást megbecsülve, valóban két kezük munkája s önzetlen lelkesedésük tette lakályossá a volt fészket.


Szinte elcsodálkozik az ember, ha visszagondol arra a tornahelyiségre, amelyben ezen club tagjai közel 25 éven át szolgálták a magyar testnevelés ügyét oly dicsőséggel, oly alapvető gondos munkával, oly törhetetlen kitartással.

 

Volt idő, amidőn a clubtagok maguk vitték be a talajt képező cserfahéjat, ellapátolták, elgereblyézték azt, a falakat befestették, díszitéseket készítettek, az öltöző helyiséget, mosdó szobát maguk hozták rendbe, csakhogy a csarnokot használhatóvá, kedvessé varázsolják az akkori viszonyoknak megfelelően.


Iszer Károlynak, Callandnak, Réthynek, Schwartmayernek stb. kezenyomai még most is megtalálhatók a BTC. felszerelésén, diszítésein.
De változnak az idők és benne az emberek is. A tornászat fellendülése, az ujabb irányok hatása, az emberi kivánalmak, fejlődést követelnek.


Már évekkel ezelőtt belátta ezt nemcsak a club, hanem a csarnokkal rendelkező középiskola igazgatója Rombauer Emil és jeles tornatanára dr. Ottó József is.

A fejlődés következményeit a tanügyi hatóság respektálva, 1906. év őszén megszavazta azon szükséges összegeket, amelyek a csarnok és mellékhelyiségei építésére kivánatosak voltak.

 

Hajós Alfréd építész-mérnök vezetésével 1907. tavaszán hozzáfogtak a régi helyiség lerombolásához és gondos munkálkodás után 1909 őszén átadták az uj modern csarnokot a használatnak.


Az uj csarnok a főváros s egyuttal Magyarország egyik legszebb és legértékesebb testgyakorló helyisége. Dr. Ottó Jószef tornatanár tervei szerint Lapos Gyula tornaszergyáros szerelte fel a termet, mely a modern kor igényeinek minden tekintetben megfelelő. Felszerelése a svéd és német gimnasztika teljes gyakorlására tökéletesen megfelel.


A csarnok 31 m. hosszu, 11 m. széles és 8 m. magas, szép karzata is van! Az egyik részén a club használatára a következő mellékhelyiségek vannak: egy tanácskozó szoba, egy titkári szoba,egy nagyméretü vívóterem szertárral, tágas öltöző helyiség, egy fürdőbassin és egy mosdó szoba. A másik részén a tanuló ifjuság rendelkezésére áll egy szintén tágas öltöző szoba, mosdó és zuhanyzó szoba és egy terem a tornatanár számára.


1909. deczember 18-án adták át rendeltetésének a csarnokot a BTC. disztornája keretében, melyen a BTC. összes tagjai, élükön Iszer Károly társelnökükkel résztvettek.


Adja az Isten, hogy ez az uj csarnok méltó hajléka legyen továbbra is annak a lelkes tábornak, mely országunk testnevelésügyét immár 1/4 századon át oly szívós kitartással, önzetlen munkássággal és határtalan lelkesedéssel szolgálja.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Budapesti Torna Club új otthona Iszer Károly a BTC művezetője és vezére Hajós Alfréd
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98