Dtum
Login with Facebookk
1909 | Február

Antonius és Kleopatra

Shakespeare tragédiája; előadták új betanulással a Nemzeti Szinház-ban február 12-ikén.

Shakespeare nagy tragédiája között, Antonius és Kleopatra nem a legjobbak sorában foglal helyet. Vonatkozik ez különösen a szerkezetre. A cselekménye csapongó, nem egyenesen a czél irányában halad, a változások szédítő gyorsasággal követik egymást, a kifejlődés folyamata olykor elakadni látszik, a cselekvésnek lényeges mozzanatai, különösen pedig a lelki elhatározások nem a szemünk láttára s jobbára nem is a színen mennek végbe.

 

A szereplők egy része — ide értve magát Antoniust is — egyszerűen bejelenti a nagy elhatározást, mely lelkében keletkezett, de lelkének küzdelmeibe nem enged bepillantanunk. S maga a tragikai bukás ketté ágazik, nem kicsi kárára a szükséges egységnek. Kleopátra halála szükséges folyománya ugyan az Antoniusénak, de az Antonius halálával voltakép egy befejezett cselekmény végéhez jutottunk s hiba, hogy ezután egy egész felvonás következik.


Akár Aristoteles szemüvegén nézzük a darabot, akár azzal a mértékkel mérjük, melyet magának Shakespeare-nek legjobb műveiből állítunk egybe: mindenkép sok a kifogásolni való. De azért tagadhatatlan, hogy Antonius és Kleopatra mindezek daczára is a világirodalom legérdekesebb művei közé tartozik.

 

Tárgyát a sok szeretkezésen keresztülment nőnek mindent felperzselő szerelme képezi, ha egyszer az igazi férfira akadt. Az a szerelem, a mely kárhozatba viszi a férfit, a mely romlás és halál, a mely ellen ereje teljéből küzd, a ki hálójába került, -- de a melyből nincs szabadulás. Romlásba viszi a kicsinyt, a ki tetteiért csak a saját életével felelős, de elbuktatja a leghatalmasabbat is, a kinek életét a népek milliói érzik meg. A hálóba került hős itt Antonius.


Marcus Antoniusnak alakját Shakespeare különös előszeretettel rajzolta meg. Szinte látszik rajta, hogy kedve telik benne, akár Hővérben vagy Falconbridge-ben. Fellépteti őt Július Caesarjában is, hol sok oly tulajdonokkal ruházza fel, melyek a Kleopatra szerelmesében teljesen hiányzanak.

 

Nagylelkűnek, királyiasnak, hősök hősének festi mindég. Az Antonius és Kleopatrában külön jelenetekkel szakítja meg az előadást, csakhogy fényt vethessen reá — két marokkal. Szinte Rembrandtszerű világításba helyezi. Enobarbusnak mintha csak azért kellene Octaviushoz pártolnia s meghalnia, hogy Antonius annál inkább ragyogtathassa vele szemben a nagylelkűségét s elmondhassa az egyszerű katona is: „Imperátorod csak Jupiter marad".

 

Valóban sok van benne Jupiterből, oly értelemben, a hogy a római nézte Jupitert, az isteni fönség fényességét összekapcsolva a nagy hibáknak egész sorozatával. Antonius minden nagy tulajdonsága mellett is ott van a nagy fogyatkozás, mint a hogy Caesar barátja mondja: „Benne bűn s erény egyensúlyozta egymást”.


Shakespeare Antoniust az akkori világhistóriának kellős közepébe állítja bele, a kinek elhatározásaitól az egész emberiség sorsa függ. Kifejezésre jut ez abban is, hogy a dráma mind a három világrészben játszik, a melyet akkor ismertek. Európa, Ázsia és Afrika a cselekvésnek színhelye. S nem kevesebb mint tíz hosszú esztendő választja el a cselekmény elejét a végétől.

 

A darab elején mint friss ujságot hozzák hirül Lucius Antoniusnak fölkelését, a mi 41-ben történt Krisztus előtt, a darab pedig folytatódik még az actiumi csata után is, a mi 31-ben történt. S az események előadásában sokkal szigorúbban tartja magát a költő a történeti igazsághoz, mint bármely más művében, a melyekben nagy szabadsággal szokta tárgyához indítani a históriát.

 

Itt hű marad Plutarch-hoz, a kinek munkáit nagy előszeretettel olvasgatta. Tőle veszi át azt a jelenetet is, csaknem szó szerint, a midőn Menas tanácsot ad Pompejusnak, hogy szedjék fel a horgonyt, vitorlázzanak a tengerre, s öljék meg a hajón levő triumvireket. De ha az eseményeket hűen adja is elő Shakespere,a történelmi felfogásban óriásilag megelőzi korát.

 

Egész a legújabb kutatásokig divatban volt, Octaviust a legdicsőbb alaknak festeni, a kit méltán ruháztak fel kortársai „fenséges” czimmel „Augustus”-nak. A sok tányérnyaló, a ki az ő és barátainak asztalánál hízott s a kik közé a kornak majdnem minden tollforgatója tartozott: mind az ő dicsőségét magasztalta, mind az ő ellenségeit tiporta sárba. Az ő kora pedig véletlenül — nyomatékkal mondjuk, hogy véletlenül — a latin irodalom fénykorával esett együvé.

 

Magasztalóinak írásai megmaradtak az utókorra s ezeknek az írásoknak az alapján itéltek Octavius felől késő századokon át. Csak a legújabb kor historikusai hirdetnek mást. S máskép nézi Octaviust Shakespere is. A hogy öt Octavius is Kleopátrában jellemzi, alig van benne a valódi nagyságnak némi nyoma. Számító kalmár elme, ravaszkodó; államférfi, a ki fel tudja használni a kedvező viszonyokat és ki tudja használni az embereket. Antonius igazan mondja róla:


Philippinél, míg ő
Mint tánczos, úgy tartá a kardot, én
Verém le a zord, sápadt Cassiust;
Veszett Brutus tőlem kapá sebét;
Ez csak hivalkodott és részt se vőn
A harczban...

Shakesperenek ezt a szertefolyó drámáját, csak az ő korában lehetett előadni egész terjedelmében. A mikor a közönség igénye díszletek és kiállítás tekintetében úgyszólván semmi volt, és mikor a szin pillanatonként változhatott. A modern színház úgy segít magán, hogy összevonja, megrövidíti a darabot. Így segített magán nemzeti színházunk igazgatósága is, mikor e hó 12-ikén. új betanulással hozta szinre a darabot.

 

Részben szerencsés volt az összevonás, részben nem. Egyes jelenetek benmaradtak, a melyeket bátran ki lehetett volna hagyni. Igy a második felvonás utolsó jelenésének táncza elmaradhatott volna, a mely szinte bántó ebben a hősi játékban. Kár volt meghagyni a negyedik fölvonás harmadik színét is, a hol az őrtálló katonák csodálatos zenét hallanak a levegőben, a mi a cselekményt semmivel sem viszi előre.

 

Ellenben egész jelenetek maradtak ki a harmadik felvonásból, a megérthetőség nagy kárára. Azt a nagy lelki küzdelmet, mely Octavius és Antonius között végbemegy, mielőtt háborúra kerül a dolog, Shakespere túlságos röviden festi. A Nemzeti Színház kihagyta egészen. És ezáltal egy nagy hézag áll elő. Tanúi vagyunk a triumvirek kibékülésének, aztán néhány percz mulva hallanunk kell Octaviustól egy nagyon roszul indokolt kijelentést, hogy hadat indít sógora ellen.

 

Itt a magyarázó és az indokoló jelenetek kihagyása: súlyos hiba. De elkövettek ennél nagyobbat is. A harmadik felvonás végét és csaknem az egész negyedik felvonást ugyanazon a szinen adták elő. De hol? Nehéz lenne megmondani. Az elején azt kell hinnünk, hogy az actiumi foknál vagyunk. Enobarbus az ütközetre czéloz, midőn azt mondja:

 

„Nem nézem tovább! Vezér hajónk a büszke Antoniád a többi hatvannal megfordul és fut. Szemem kiég!”

 

Canidius is megerősíti ezt a feltevést, mikor kijelenti, hogy átadja Caesarnak a szárazföldi sereget. Shakespere ezt a jelentést tényleg Actiumnál játszatja meg. De a mi előadásunkon nyomban megjelenik Antonius a futó, s aranynyal telt hajóit el akarja osztani hívei között. Tehát Actiumtól futott meg hajóival, és mégis Actiumba menekül mint futó.

 

S ugyan-e színen maga Antonius jelenti kevéssel utóbb, hogy Alexandria előtt – tehát egy más világrészben – vagyunk. S itt játszódnak le a következő jelenetek, melyeknek tényleg Antoniusnak Alexandria előtti tábora a színhelye.


Ez a hibás jelenetezés semmikép se indokolható. De még nagyobb hiba volt, hogy Antonius szerepét Somlaira bizták. Ebben a fiatal szinészben egy ujjnyi sincs Antoniusból. Társalgási hangon nem lehet hősöket játszani. Ide pathosz kell és szavalás. „Hős szemek, mik csatarend és harczi zaj fölött lángolnak érczet öltött Mars gyanánt”, és „ hős kebel, mely nagy csaták küzdelmi közt feszíti pánczéla kapcsát”: megkövetelik a kothurnust.


Az, a kinek királyok a futárjai; a kinek „ elgurult kispénz gyanánt hulltak zsebéből a szigetek és országok” s a kinek „ szava dörgő vihar ha meg akarta rázni a világot”: az nem beszélhet úgy, mint egyszerű nyárspolgár, mert különben üres henczegés lesz minden szava. S valóban ezt a hatást tette Somlai Antoniusa. A fenséges nagyságból egy szemernyi sem volt benn. Panaszait elmondhatta volna az is, a kit egyszerűen hasgörcsök bántanak.


Hogy a közönség ennek daczára mégis elfogadta az előadást, az kizárólag Márkus Emilia érdeme. Az ő alakítása minden dicséreten felül álló. Egy tökéletes Kleopátrát adott. Megvolt játékában minden s minden tökéletesen, a mit ez a szerep megkiván. Királyi fenség és méltóság, a női kaczérságnak minden fogása, a csábító szirénnek ellenállhatatlan ereje, az elhagyott szerető őrjöngésig menő kétségbeesése elérhetlen erővel jutottak kifejezésre játékában.

 

Igazi királynő volt, a kinek „ a kor nem árt, a megszokás örök varázsát nem koptatja el” s kiben „ tökéllyé válik a gyöngeség is”; de mindenekfölött szerelmes asszony volt, a ki „ változva jól s rosszul van, a mint Antonius szereti.” Ha Shakespere azt a feladatot tűzte volna ki maga elé, hogy Márkus Emilia számára ír egy szerepet, akkor se irhatta volna meg másként Kleopatrát.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Laval és Maurras tollharca Laval és Maurras tollharca
A francia közvéleménytöbbsége megnyugvással fogadta azokat az...
Megbokrosodott lovak belerohantak a rákoskereszturi temető előtt a villamosra várakozó közönség soraiba Megbokrosodott lovak belerohantak a rákoskereszturi temető előtt a...
Vasárnapon a mentők olyan forgalmat bonyolítottak le, amilyenre...
Pavlovics képviselő ügye Pavlovics képviselő ügye
Pavlovics Lyubomír, a török-becsei kerület képviselője ellen...
Párizs sztrájkol, hogy megrémítse a köztársaság ellenségeit Párizs sztrájkol, hogy megrémítse a köztársaság ellenségeit
A minisztertanács elhatározta, hogy hétfőn törvényjavaslatot terjeszt...
Nem lesz kocsmáros az Olasz bank Nem lesz kocsmáros az Olasz bank
Érdekes apróságról számolhatunk be, amely megmutatja, hogyan...
A vakbélről,  a ló vakbele A vakbélről, a ló vakbele
Az egyes állatfajok közül a ló vakbele (1. az 1. képen) a többiével...
A kormány munkanélküliségen nem szükségmunkákkal akar segiteni A kormány munkanélküliségen nem szükségmunkákkal akar segiteni
A multheti munkástüntetést megelőzőleg kormánykörökben élénk...
A földvagyonváltság kedvezményes lerovása A földvagyonváltság kedvezményes lerovása
A vagyonváltságról szóló 1921. évi törvénycikk 4. §-a kimondja, hogy...
Pesti koldusok
A Rákóczi-uton áll, ötvenéves, katonakabát van rajta, fején...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98