Dtum
Login with Facebookk
1909 | Január

A cserebogarak irtása

A cserebogár és lárvája, a mely utóbbit a magyar nép pajor, csimasz vagy pata néven ismer, egyaránt kártékony a mező- és szőlősgazdára s az erdészre és épen úgy, mint a kertészre. Minthogy pedig e bogár megjelenése országos csapásszámba megy, az ellene való védekezésnek általánosnak kell lennie s a cserebogarak tömeges megjelenésük alkalmával megfelelő módon pusztítandók. 

Minthogy a cserebogár kifejlődéséhez hazánkban – a magas fekvésű, hegyes felvidéket kivéve – három év (36 hónap) szükséges, azért nálunk a cserebogár csak minden harmadik évben szokott nagy tömegben megjelenni, már pedig egyes helyi eltéréseket nem tekintve (a mikor a bogár egy évvel előbb vagy egy évvel utóbb rajzik), rendszerint azokban az években, a melyek hárommal maradék nélkül oszthatók. Ehhez képest a bogár irtására is csak minden harmadik esztendőben kerül a sor. 

A cserebogarak irtásának legczélszerűbb módja a cserebogarak összeszedése és elpusztítása.
A szedést mindjárt a bogarak első megjelenésekor kell megkezdeni, hogy elpusztítsuk azokat, még mielőtt petéiket lerakták volna. Minthogy napos időben és estefelé a bogarak élénken repkednek, legjobb a cserebogarakat reggel, vagy borús időben nappal is gyűjteni, a midőn a bogarak meg vannak gémberedve vagy halált színlelve, a fákról könnyen lerázhatók. Szedéskor nagy gond fordítandó a magányosan álló, vagy az ültetvények szélén lévő fákra, a melyeket a bogár különösen szeret felkeresni. 

A cserebogarakat szedő munkásokat legczélszerűbb az összegyűjtött bogarak mennyisége szerint, tehát kiló vagy liter számra (1 kg. mintegy 1060 drb. cserebogár) fizetni, mert így a szedők jobban igyekeznek, mivel azonban az ilyen szedők buzgóságukban a fákat (főleg a gyümölcsfákat) nem igen kimélik, azért a gyümölcsfákról czélszerűbb a szedést kellő felügyelet mellett napszámosokkal végeztetni. Ennek az lesz a jó oldala, hogy az ide-oda való méregetéssel nem pazaroljuk az időt, mint a hogyan az a mennyiség arányában fizetett szedők alkalmazásánál történnék. 

Az alacsonyabb fákról a cserebogarakat egyszerűen rázzuk le; magasabb törzsű fáknál azonban a rázáshoz hosszúnyelű horgokat alkalmazzunk, vagy ha a szedők között fiatal suhanczok akadnak, akkor azok másszanak föl a fára és úgy rázzák meg annak ágait egyenkint. A rázás hirtelen, erős legyen és rövid ideig tartson, hogy a bogár egyszerre essék le: a fának ide-oda való lóbálásakor az erősen megkapaszkodó bogarak nem hullanak le. 

Szedéskor legczélszerűbb a cserebogarakat szélesszájú, belül mázos és félig vízzel megtelt cserépfazékba gyűjteni, a melynek tartalmát, még mielőtt a fazék egészen megtelnék, időnkint ki kell önteni egy nagyobb edénybe (vízzel félig telt hordóba, kádba) vagy zsákba. 

Az elpusztítás többféle módon történhetik.
Az összegyűjtött cserebogarakat kemény talajon (uton) agyon lehet tiporni vagy összegyömöszölni; a kádba szedett bogarakat pedig le lehet forrázni és gödörbe önteni, a mely gödröt azután be kell temetni. 

A nagy mennyiségben összegyűjtött cserebogarat érdemes mesterséges trágya készítésére felhasználni oly módon, hogy a bogarakat földdel és oltatlan mészszel, turfahulladékkal összekeverjük, mely utóbbi a bogarak rothadó tetem-tömegét az átható kellemetlen szagtól is megfosztja. A feldolgozandó cserebogártömeghez annyi föld, mész vagy turfa kell, a mennyi elég, hogy az így előállított trágyatömeg bűzös szagát elveszítse. 

Fontos védekezési mód cserebogarak ellen az is, ha lárvájukat, tehát a földben élő pajorokat irtjuk, a melyek különben szintén igen kártékonyak. 

A pajorok irtására legalkalmasabb idő a földforgatás, kapálás és szántás.
Kapálás és forgatáskor a felszinre kerülő pajorokat agyon kell ütni, szántáskor pedig ha sok a pajor, érdemes azt az eke után járó olcsó napszámossal fölszedetni. Itt tanácsos a pajorszedő munkás figyelmét némi pénzbeli jutalommal lekötni. Hol kevés a pajor, ott 10-20 darabért 1-2-3 krajczárt, hol pedig sok, ott 100-200 ért 5-6 krt, vagy többet is lehet fizetni. 

A pajorokat szintén lehet értékesíteni, még pedig csak ha kis mennyiségben van belőle akkor azt baromfival etetjük meg, hogyha pedig sok van, akkor trágyának dolgozzuk fel.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98