Dtum
Login with Facebookk
1909 | Június

A Magyar aszfalt rt. közgyűlése

A Magyar aszfalt rt. junius 5-én tartotta közgyűlését.
Az előterjesztett jelentés megállapítja, hogy ugy Budapesten, mint a vidéken állandó szükséglet mutatkozik kocsiutak és járdák aszfaltozása iránt, ehhez képest a mult évben is elégséges megrendelésekkel volt a társulat ellátva.

A bihari szénbánya és villamossági rt. ujjászervezésére irányuló tevékenység a mult évben is tervszerüleg folytattatott; a széntermelés fokozódott és a folyó évben már előnyösebb szerződések voltak köthetők.

Az igazgatóság a függőadóságok egy részének konszolidálása céljából 3.800,000 K összegre rugó 5%-kal kamatozó és a névérték után számitandó 5% díjösszeggel 30 év alatt visszafizetendő – törlesztéses – kölcsön felvételét, valamint a részvénytőkének 3 millió K-val való felemelését javasolta a közgyűlésnek, azzal, hogy ezen utóbbi művelet időpontjának és feltételeinek megállapítására az igazgatóság hatalmaztassék fel.

A zárszámadások 209,849 K üzemfelesleget tüntetnek fel, melyre vonatkozólag az igazgatóság azt a javaslatot tette, hogy ezen összegből 200,000 K az ujítási, helyreállítási és értékcsökkenési alap javadalmazására forditassék, a fenmaradó 9848 K pedig uj számlára előviteleztessék.
Az igazgatóság jelentéseit és javaslatait a közgyűlés elfogadta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Utcza-hengerlés a Gellért-hegy tövében Préselt aszfalt hengerlése Aszfalt simítása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98