Dtum
Login with Facebookk
1909 | Május

Egy artista világkörüli utja.

Sajátságos fogadást kötött Duffek Miksa ismert német artista. Számos előkelő, dusgazdag sportférfiuval fogadott, hogy a világot beutazza s eközben egy millióféle haladási mozdulatot tesz, ugy értvén ezt, hogy nemcsak gyalogol, vagy hajón vasuton utazik, hanem minden kigondolható helyzetben, minden elképzelhető alkalmatossággal halad, siet tova, még pedig a nélkül, hogy egyszer is ismétlésbe essék. Erre a czélra Duffek egy programmot dolgozott ki, melyet – hacsak lehet – szigoruan be akar tartani. A mult héten indult el Duffek a berlin Schlossplatzról.


A nemzetik képtárhoz vezető lépcsőn a tenyerén szaladt le, majd kerekes czipőkön gurult tovább az „Unter der Linden”-en, később egy omnibuszra kapaszkodott fel, azután egy automobilra, majd egy teherkocsi lovát ülte meg, sőt a mikor észrevette, hogy négy porosz katona kihuzva magát, menetel előtte, gyorsan elébük ugrott és az élükön ő is katonás kimértséggel lépegetett a – tenyerén.

 

Az artistának természetesen sok baja akad a rendőrökkel, a kik valami veszedelmes őrületet sejtenek benne s minduntalan igazolásra szólítják fel, beviszik az őrszobákba, a honnan igazolás után bukvenczek között siet kifelé, vagy pedig ellép a boszus rendőrök elől a tenyerén. Állítólag Duffek három-négy év alatt fejezi be a világkörüli utját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Duffek artista világkörüli útján. Ezen a képen épp kerekes cipőkön siet tova. Ezen a képen látható, amint Duffek a tenyerén siet végig Berlinben.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98