A legutóbbi napokban megtörtént az a fordulat, a mely ennek a határnak a közelébe sodort bennünket. A szerb hetvenkedésről lehullt az álarcz és mögüle Oroszország képe mered reánk. A mit idáig is sok okkal gyaníthattunk, most végre az orosz diplomáczia is beismerte. A Balkánon a czár diplomácziája keveri a kártyát.

Szerbia mögött Oroszország áll. Oroszország, a melynek Mandsuriában Japánország kemény ökle alatt földre roskadt a tekintélye, most a Balkánon, velünk szemben akarja kiköszörülni a csorbát és visszaszerezni félelmetes hirét. A dölyfös és pöffeszkedő pánszláv háborús párti orosz kamarilla, a mely Ázsiában olyan véres vereséget szenvedett, megint készen áll új kalandra ezúttal Európában.
Lesz-e tett is a fenyegetésből, hajlandó lesz-e Oroszország háborút koczkáztatni a szerbek kedvéért, elválik rövidesen.

Lehet, hogy az orosz medve az utolsó pillanatban visszahúzza a lábát, a mely még sebes a japán tövis szurásától. De akármit cselekszik: egy bizonyos. Bizonyos, hogy mi Szerbia előtt meg nem alázkodunk és meg nem hátrálunk, ha Oroszország áll is mögötte. Francziaországról bizonyos, hogy Oroszországot ebben a kalandban nem támogatja, Anglia ereje a vizen van, egy szárazföldi háborúban nem sokat számít, Németországot szerződés köti, hogy Oroszországgal szemben egész erejével mellettünk legyen, de magának is nagy érdeke, hogy minden szláv előnyomulás megakadályoztassék. Az orosz hadsereg még évek mulva se fogja kiheverni azokat a sebeket, a melyeket Japántól kapott, a mi hadseregünk ellenben friss, a fegyelem kitűnő, hadi fölszerelésünk teljes és elsőrangú. A némettel szövetkezett osztrák-magyar hadsereg olyan erőt képvisel, a mely Európa földjén minden hatalomnak tartózkodást parancsol.

Az orosz is bizonyára kétszer is megfogja gondolni, mielőtt ennek az érczfalnak neki menne, a melyen az ő kemény koponyája is minden valószinűség szerint összezúzódnék. A háború eredményétől tehát nincs okunk félni, de azért kerülni óhajtjuk magát a háborút, a mely temérdek áldozatba, vérbe és pénzbe kerül akkor is, ha diadallal végződik. Mi nem dobjuk oda a keztyüt ellenünknek, de ha rákényszerítenek bennünket, a kihivásnak állunk elébe és megmutatjuk, hogy milyen kemény az öklünk. Adja Isten, hogy ezt a próbát a sors ne kivánja tőlünk!