Dtum
Login with Facebookk
1909 | Március

Az emberi izomerő megmérése

Azok, a kik látták az ugynevezett népmulatóhelyeket (különösen a fővárosban és nagyvárosokban), könnyen megtévedhettek a huzó, nyomó, sulyemelőgépek látása által. Ezeket a gépeket ugyanis a mutatványosok rendszerint arra a czélra használják (és engedik fizetség ellenében kipróbálni), hogy valakinek a testi erejét megismertessék.

Komoly gondolkodásu emberek azonban nagyon is jól tudják, hogy ezek az erőpróbáló gépek legkevésbé sem csalhatatlan bizonyitékai az emberi izomerőnek, mert jórészt a tulfokozott erőfeszitésnek egyszeri, kétszeri próbáját mutatják be, tudományos és gyakorlati értékük ellenben nincs. A tudománynak külömb és megbizhatóbb kisérleti eszközök állanak rendelkezésre abból a szempontból, hogy valakinek az izomerejét, annak fokozatos fejlődését ellenőrizhessük.

Bemutatjuk olvasóinknak Henry Károly dinamométerét. A rendkivül elmés, de e mellett könnyen megérthető erőmérő szerkezete megerősített fémcsőnek a végéhez egy gömbalaku gummitömlő van odaerősítve. A gummitömlő higannyal van megtöltve. Ha tehát a gummigömböt jobb kezünkkel erősen összeszoritjuk, akkor a higany a fémcsőbe tolul és ott felszáll a kéz nyomóereje következtében.

A higany összeköttetésben áll egy vasból készült ugynevezett uszó jelzővel, a mely egy vékony zsinoron függ, ez pedgi az ábra felső részén látható kereken haladva ál, egy irótollban végződik. Ez az irótoll egy óraszerkezet által egyenletes mozgásban tartott hengerre bizonyos emelkedő és szálló vonatokat rajzol a szerint, a mint a gummigömböt erősebben, vagy gyengébben nyomjuk.

Ennek az erőmérőnek megbizhatósága tudományos kipróbáláson alapul, mert ezzel az emberi erőnek igazi értékét tudjuk megállapítani. Tudniillik: valóban komoly és gyakorlati szempontból az érdekelhet bennünket, hogy micsoda életmód és életrend mellett lehetséges az igazi értelemben vett életerőnket fokozni, micsoda táplálkozás felel meg legjobban annak a czélnak, hogy igazán egészségesek, tartósan erősek lehessünk? Egészen más eredményeket mutat a Henry-féle erőmérő, ha valaki erősen izgató szeszes italokkal és tulfüszerezett ételekkel él.

Az ilyen embernél a fűszeres étel és erős szeszesital élvezete után az izomerő fokozódik, de csakhamar meglepő csökkenést mutat. Viszont a rendes, józanéletű s inkább tojás, főzelékkel, fehérjeneműekkel, tejjel táplálkozó, rendesen alvó emberek izomereje, az erőmérő szerint nemcsak állandósul, hanem fokozódik is.

Rendkivül érdekes adatokat szerezhetünk tehát be ezzel az uj erőmérővel arról, hogy minő életrend és táplálkozási mód mellett lehetünk tartósan erősek és egészségesek. A bemutatott erőmérőt kiváló eredményekkel használják már külföldi klinikákon, kórházakban, gyógyintézetekben a betegek erőgyarapodásának, vagy fogyatkozásának ellenőrzésére.

A mai életviszonyaink ugyanis oly berendezésüek, hogy a testi erőnk tartósságának és az erőink okos és czélszerű fokozásának legkevésbé sem kedveznek. Ezért szükséges, hogy a tudománynak páratlan vivmányait értékesitsük az élet javára, mert az igazi tudomány nem a könyvtárak és egyes tudósok részére való, hanem arra, hogy igazságai közkincsekké váljanak. A bemutatott és ismertetett izomerőmérő rendkivül nagy szolgálatot fog tenni a társadalmi ember életmódjának berendezésére.

Ez a szerkezet mindenesetre megdönti a husevők és szeszivók pártjának gyenge lábon álló igazságait, mert csalhatatlanul bebizonyitja, hogy az ember testi ereje csakis feltétlenül józan életrend mellett gyarapodik és a testi és szellemi energia, frissesség csakis akkor állandósul, ha az eddigi husevést elhagyva (természetesen: csak fokozatosan), következetesen áttérünk a fehérje, tojás, főzelékneműek fogyasztására, a minek, kellő változat mellett az az előnye, hogy nem kapunk – csömört.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A pontos adófizetők kitüntetése Japánban A pontos adófizetők kitüntetése Japánban
A világon sehol sem fizetik valami nagyon szivesen az adót. Hogy ez...
A kirakat A kirakat
A kereskedők egyesülete a tavaszszal kirakat-versenyt rendez...
Chorin Ferenc halála Chorin Ferenc halála
Kornfeld Zsigmond, Lánczy Leó, s Weisz Manfréd után az elmult héten...
Fuzió a budapesti közlekedésben Fuzió a budapesti közlekedésben
Már napok óta beszélnek pénzügyi körökben e két társaság...
Vasárnap estig tartott Mussolini és Dollfuss tanácskozása Vasárnap estig tartott Mussolini és Dollfuss tanácskozása
Alig huszonnégy órát tartott Mussolini és Dollfuss tárgyalása,...
Bíró Gyula Prágában Bíró Gyula Prágában
Az MTK csapata remélhetően rövid időre elveszítette reprezentatív...
A gabonaértékesités sulyos problémája A gabonaértékesités sulyos problémája
A gabonaértékesités nehéz problémájának égetően sürgős megoldására...
A csillagok belső szerkezete 1 A csillagok belső szerkezete 1
A tudomány előbbrevitelének érdekében sokszor nagyon előnyös, ha a...
M.A.C. – Slavia 2:0 M.A.C. – Slavia 2:0
Hétfőn, az előző napi csapatnál gyengébb legénységgel állott ki a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98