Dtum
Login with Facebookk
1909 | Október

A trónörökösné rangja

A király rangemelésében részesített Ferencz Ferdinánd trónörökös nejét, Hohenberg herczegnőt. Az erre vonatkozó kézirat így szól: Ő császári és apostoli királyi Felsége Bécsben. 1909. évi október 4-én kelt legfelső kéziratával Hohenberg Zsófia herczegnőnek, Ferencz Ferdinánd főherczeg úr ő cs. és kir. fensége morganatikus házastársának saját személyére nézve a herczegi méltóságot Hohenberg herczegnő czímmel és fenség czímzéssel díjmentesen legkegyelmesebben adományozni méltóztatott.

 

A királyi kézirat, a mely a trónörökösné rangemeléséről szól, világosan megmondja, hogy a rangemelés csakis Hohenberg herczegnőt illeti, gyermekeit pedig nem. Most még nem is lenne ennek semmi czélja, mert a gyermekek még kiskoruak. Udvari körökben azonban bizonyosnak mondják, hogy annak idején majd a gyermekek rangját is megfelelő módon oldják meg. Érdekes, hogy az a királyi kézirat, a mely évekkel ezelőtt a Chotek grófnőnek a Hohenberg herczegnői (Fürstin) rangot adományozta, a gyermekekre is vonatkozott. Ferencz Ferdinánd királyi herczeg és neje, Hohenberg herczegasszony magánkihallgatáson jelentek meg Ő Felségénél, hogy megköszönjék a herczegasszonyt ért kitüntetést.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98