Az út iránya Rákosfalva, József főherczeg-telep, Szentgyörgy-telep, Rákospalota, Alag, Fóth, Mogyoród, Csömör, Czinkota és gróf Batthyány-telepen át a lovassági gyakorlótérre vezetett.

Mindjárt a start után, még ott a gyakorlótéren négy, egymástól 50-100 méterre elhelyezett akadályt kellett ugrani.

A megtett útvonalon részben az utakon, részben a telepen összesen 20 különféle akadályon kellett minden lovasnak átugrani. Ezek az akadályok zászlókkal voltak megjelölve. Volt a 20 között négy kettős akadály is s így tulajdonképen 24 ugrást számíthatunk.

Az a lovas, a ki az útirányt nem tartotta be pontosan, vagy az akadályok közül akár egyet is elmulasztott, a verseny feltételei alapján nem tarthatott igényt az egylet által kitűzött emlékjelvényre, illetve tiszteletdíjra.

A sorshuzás szerint az első lovas, Dorninger Hugó tüzérfőhadnagy, 1-én reggel hét órakor indult, a korai órában még csupán tisztekből álló nézőközönség szerencsekivánataitól kisérve. A többi lovast 12 percznyi időközökben inditották.

130 nevező közül 72-en indultak, 36 az első, 36 a második napon.

Elsején reggel, épen a verseny kezdetének órájában, sűrű köd borította a tájat.
Az amúgy is nehéz tájékozódást tekintve, ez mindenképen nagyon kellemetlen volt azoknak a lovasoknak, a kiket a sors az indulás sorrendjének elejére helyezett.

A második lovas Folis Jenő 10-ik huszárezredbeli főhadnagy volt; hét óra 12 perczkor reggel állt a starthoz. Az indító rövid vezényszava után vágtában indult el s alig 15-20 lépésnyire már eltűnt a sűrű ködben.
Már az indulásnál általános érdeklődés kisérte Folis Jenőt.
A mult évi Budapest-Wien között lefolyt távlovaglásnak a második győztese volt. Tizenhat óra alatt 230 kilométert lovagolt! Neve ezzel a rekorddal és számos bravuros versenylovaglásával nemcsak a belföldön, hanem a külföldi sportkörök előtt is közismertté vált.
Folis barátai tudták, hogy rekordot akar teremteni.
Léha nevű hatéves sárgája, gróf Eszterházy sárosdi méneséből, már az indulásnál igen jó benyomást keltett.

Mikor gazdájával eltűnt a sűrű ködben, megindult a „tippelés” – Két óra alatt bejön! – Igen ám, ha köd nem volna – stb.

Indult azután a többi lovas 12 perczenként.
A sportkörökben ismertebb nevek hallatára csoportosultak az emberek a start helyén.
Hiába! A név varázsa. A kinek a személyéhez már több győzelem fűződik, attól többet – sokat várnak.

Nyolcz óra után a köd hirtelen szétfoszlott s a nap végig szórta sugarait a lankás, homokos síkon.
Nehény perczczel kilencz óra előtt felhangzott a kiáltás „ – Jön egy lovas.”

Mindenki hitetlenül mosolygott. Senki se akarta hinni, hogy máris érkezhessék valaki. A beérkezés helyén a sátor még üres volt. A czélbizottság tagjai is még a start helyén tartózkodtak.
A kételkedés azonban mihamar csodálkozássá vált.

A Rákosfalva felől a végczélhoz kanyarodó fasoros úton sebesen vágtatva közeledett egy lovas. A fák mögött fel-feltűnt. Hogy kicsoda, milyen száma van azt nem lehetett kivenni, csupán az látszott máris, hogy ló is lovas is kitünő erőben van. A czéltól mintegy 80-100 lépésnyire volt az utolsó akadály. Az út árka. Egy hirtelen kanyarulat és Folis Jenő főhadnagy, - mert ő volt – remek ugrással jött át ez akadályon. Mintha csupán 2 – 3000 méteres versenyt lovagolt volna – bravurosan galoppozott el a czél előtt pont nyolcz óra 58 perczkor reggel.
Senki se akart hinni szemeinek.
50 kilométer, 24 ugrás, térkép után ismeretlen terepen, sokszor út nélkül, tarlókon, szántóföldeken át, toronyirányban egy óra 46 percz alatt!

Olyan bravuros lovaglás ez, mely valóban bámulatra méltó. Ha hozzávesszük azt is, hogy lovas is ló is teljes erőben, épen érkezett be igazán a legnagyobb elismerés illeti e derék fiatal tisztet.