Dtum
Login with Facebookk
1903 | December

Magyarország vizipoló bajnoksága

A Magyar Athlétikai Szövetség tanácsa elvileg elfogadta azt az eszmét, hogy a szövetség rendezze meg Magyarország vizipoló bajnokságát és a dolgot az úszóosztálynak adta ki megvitatás és javaslattétel végett. A szövetség úszóosztályán áll tehát most, hogy a magyar vizipoló bajnokság tervezetét mielőbb elkészitse és annak kellékeiről gondoskodjék.


A bajnokság eszméje nem új nálunk. Már 1901-ben a MUE. kiirta azt, de nevezés a rendező egyesület két csapatán kivül nem érkezett rá, mivel abban az időben úgyszólván kizárólag csak a MUE. foglalkozott a poló játékkal. A bajnokságot Siófokon tartották meg és győztese a MUE. első csapata lett, 1902-ben a kiírás ismét napfényt látott, azonban újra eredménytelenűl, mert nevezés a MUE.-en kivül ismét nem érkezett. A versenyt e miatt sem ebben az évben, sem azóta nem tartották meg. Hogy mily nagy kár volt a bajnokság ügyét mindezideig elhanyagolni, azt legfényesebben bizonyítják a MUE. bécsi szereplései.


Oly nagy tehetséggel rendelkező csapat, mint a MUE. csapta, igazán ritkaság. Első külföldi szereplése gyászos vereség volt, amennyiben Bécsben a WAC. csapatától 14:0 arányban kapott ki. Ennek a vereségnek főleg az volt az oka, hogy a játékosok a kis Rudas-fürdőhöz voltak szokva és embert absolute nem markiroztak. Okulva a látottakon, kevéssel ezután megmutatta a csapat, hogy mire képes. 5:3-ra verte meg az akkor kitünő formában lévő „Austria” csapatát, mely pár nap előtt eldöntetlenül mérkőzött meg a WAC.-al. És ezt az óriási haladást csekély másfél hónap alatt produkálták. Ha a csapatnak alkalma lett volna azóta idehaza mérkőzni és ezáltal erejét, tudását fejleszteni, talán ma már az angol csapatok játékának színvonalán volna.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98