Perzsiában, a mely megizlelte a modern parlamentarizmust, néhány hónap óta állandó a forrongás. Az angol és orosz befolyás vetekedik egymással és noha a mult évben hivatalosan is kinyilatkoztatta a két nagyhatalom, hogy Perzsia legbensőbb ügyeibe nem avatkoznak, a tények ezeket a kijelentéseket megczáfolták.

Egyik felkelés a másik után tör ki, még pedig hol az orosz, hol az angol részről szítva. Európai felfogással tulajdonkép nem is igen tudjuk magunknak a perzsiai közállapotok igazi titkát megfejteni, hacsak nem gondolunk arra, hogy a perzsák politikai érettsége voltakép még nagyon is kezdetleges és aligha közelítheti meg azt a mértéket, a melyet általánosságban alkalmazni szoktunk alkotmányos értelemben.

A forrongás, utczai harcz egyébként hozzátartozik Perzsia mindennapi krónikájához, mert Perzsiában teljes béke, rend soha sincs. Most legutóbb Szattar kán, a ki a kormányzati politikával (a mely az oroszokkal való jó viszonyt ápolta) nem tudott megbarátkozni, szitott felkelést Teheránban. Komoly utczai forradalom lett ennek a következménye, a melyet a kormány nem rendőrökkel, hanem rendes katonák, sőt ágyuk segélyével küzdött le. Az utczai harcz napokig tartott, mert a felkelők makacsul tartották magukat és jól szervezve harczoltak a kormány csapatai ellen. A kormány csapatai azonban, a melyeket egy orosz tábornok vezényelt, nehány sikerült ágyutüzelés után megadásra kényszerítették a fölkelőket.