Dtum
Login with Facebookk
1910 | Május

A Phoebus villamossági rt. uj telepe

A Phoebus villamossági rt. Ujpesten az István főmühely mellett épiti uj áramfejlesztő telepét, amelynek egyik főrendeltetése az lesz, hogy a Budapest-vác-gödöllői villamos vasutnak szolgáltassa az áramot.

A telep gépháza már készen van és a kazánokat már fűtik is.
Tető alatt volt már őszszel a két nagy igazgatósági épület is, amelyek csak a vakolási és berendezési munkálatokra vártak, ugy, hogy már ugy látszott, hogy az egész telep a nyáron át lesz adható a használatnak. Legnagyobb meglepetésre azonban a társaság a telep üzembe helyezését elhalasztotta, a tető alatt volt épület falait téglánként lebontatja, gondosan ügyelve arra, hogy lehetőleg kevés építkezési anyagot pusztitsanak el.

A szokatlan rombolás oka állitólag az, hogy az épitő cég elmulasztotta az alapozásnál a fal levezetését a szerződés szerint előirt mélységre és az épitési anyag megtakaritása végett körülbelül egy méterrel kisebb alapot ásott le, mint a hogy a mocsaras talajon szükséges lenne. Mivel pedig a mostani alap mellett igen valószinű, hogy sülyedés vagy egyéb veszély fenyegetné az épületet, a kiküldött bizottság az egész épület lerombolását követelte.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A 70,000 volt erejű áram kapcsoló terme az újpesti főtelepen Az újpesti főtelep akkumulátor-pinczéje Az újpesti főtelep padlása a szénszállító automatával
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98