Dtum
Login with Facebookk
5
VEZÉRCIKK
Dr. Marage érdekes kisérlete
Rendkívül érdekes kisérletet végeztek a mult hetekben a franczia tudományos akadémián. Dr. Marage, hirneves franczia laringológus (gégeorovos) döglött kutyák gégéjét elektromos áram és egyidejűleg alkalmazott légnyomás segélyével mozgásba hozta és sikerült eképpen a kutya gégéjéből...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Rovatvezet�i blog
Szemenyei Márta
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
A kormányozható léghajó megérkezése Londonba
Eddigelé a repülőgép sportja terén kétségtelenül a francziáké volt az elsőség. A sokféle siker, de egyuttal számos katasztrófa is franczia nevekhez, franczia gépekhez füződik. Repülőgépeket gyárilag és pedig nagy...
Vasból készitett hengergát
A vizen való közlekedés, ugy nemkülönben a viznek, mint az emberi társadalomban oly fontos szerepet játszó elemnek megfelelő felhasználása, értékesitése, valamint kellő korlátok közé való szoritása az államnak –...
Szénberakó hid
Az ipar, különösen pedig a gyáripar óriási fellendülése óta rengeteg kőszén fogy el a kohókban és mindenütt, ahol a szenet fűtésre, vagy ipari czélokra használják fel. Körülbelül két évtized óta már a háztartás...
A szikratáviró állomással felszerelt katonai gépkocsi az országuton végigvágtat
Laikus ember, a ki hallja és látja a technika immár megszámlálhatatlan vivmányait, mindenesetre bámulattal telik el, valahányszor olyan ujitást tapasztal a hétköznapi életben, a minek azelőtt hirét sem hallotta....
Az iró-, zongorázó- és rajzoló-automaták
Minden elképzelhető mechanizmusnál csodálatosabb az emberi szevezet összetétele; az alkotó természettel nem versenyezhetett még ebben semmiféle zseniális mechanikus. Nem bámulatraméltó-e, hogy testünk belső részei...
A legujabb amerikai automobil
Tulajdonképp még ez a név sem közeliti meg azt, a mit általa ki akarunk fejezni. Christy Walter amerikai milliomos ugyanis egy mérnök külön terve alapján olyan automobilt készittetett, amely óránként kétszáz kilométeres...
Cikk-ajánló
Automata bábuk Automata bábuk
Három csudálatos automatikus szerkezetben gyönyörködik mostanában...
Baba-automata Baba-automata
A huszadik századot méltán nevezhetjük a találmányok korszakának....
Androida Androida
Azt jelenti ez a szó, hogy emberi alakba öltöztetett mechanizmus. A...
A rejtelmes sakkozó-automata leleplezése A rejtelmes sakkozó-automata leleplezése
A világ csodájának nevezhető önműködő sakk-játszó-gép történetét...
Az angol király és Vámbéry Az angol király és Vámbéry
Jeles tudósunk, Vámbéry Ármin, kitől épen lapunk mostani száma...
Vámbéry az angol udvarnál Vámbéry az angol udvarnál
Jeles tudósunk, Vámbéry Ármin a mult napokban hosszabban időzött...
Második keleti utazásomból Második keleti utazásomból
A midőn Perzsiába való utazásom közben, odahagyva Mukhlisz Emin...
Az éjszaki fény megfigyelése
A tavaszszal a norvég kormány költségén egy norvég tudományos...
Az éjszaki fényről Az éjszaki fényről
A mi fogalmaink szerint vajmi szomorú lehet ilyenkor a sarkvidék...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1946. október
47 %
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98