


Szabóné Fricska Anna
2010|06|06
Trianonról én 35 éve beszélek, ha nem is nap nap után, folyamatosan. A gyerekek...
2009|10|04
Válságban vagyunk. Gazdaságiban és erkölcsiben. Évek óta.
Ha...
Ha...
2009|08|20
Újraindulunk.
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...
Mit hoz az 1930 és a harmincas évek ember alkotta...

Gróf Serényi Béla fölmívelésügyi miniszter fölhivást intézett valamennyi felekezet püspökéhez, a mely a többi között azt mondja: A törvényhozásnak és a kormánynak mezőgazdaságunk fejlesztésére irányuló minden munkája...

Lukács László pénzügyminiszter a mai ülésen két uj törvényjavaslatot terjesztett elő. Az egyik a folyékony és gáznemű bitumenek, a másik a kálisó termelésének, illetve kiaknázásának állami monopólium tárgyává tételéről...

A petróleum-kartell létesitését célzó tárgyalások hosszu vajudás után ismét kedvezőbb stádiumba jutottak. Az érdekeltek legutóbbi tanácskozásán tizenkét osztrák és magyar finomitó vett részt és megállapodott abban,...

A kereskedelmi miniszter már régebben utasitotta a Máv. igazgatóságát, hogy a személyi dijszabás felemelésének és a zónák beosztásának kérdését tegye tanulmány tárgyává. A Máv. igazgatósága ez utasitás folytán kidolgozott...
A Gép- és vasutfelszerelési gyár rt. (Kistarcsa), melyet néhány évvel ezelőtt a Budapesti közuti vaspálya-társaság saját vaggonszükségleteinek ellátására alapitott, eddig nem is lépte tul a házi üzem kereteit és...

Az 1911. évi állami költségvetést tartalmazó nyomtatványfüzetekből, melyeket a napokban kézbesítettek a lapok szerkesztőségeinek, az egyik esti lap buzgó munkatársa kiszámította, hogy gróf Khuen-Héderváry Károly...

Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság


A haditengerészet költségvetését október huszadikán tárgyalta magyar...
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság
Gazdaság


A vaskos kötet a fölmivelési tárca sokoldalu müködését és annak...
Gazdaság


Az 1909. év folyamán igazán eljutottunk ahhoz a veszedelmes ponthoz,...