Dtum
Login with Facebookk
1910 | Szeptember

Két levél

Hogy ha most a bünpszihologus szerepében akarnék tetszelegni, azzal a bombaszttal kezdeném, hogy minden bünös alapjában véve beteg ember. Vagy semmiesetre sem normális. Így a tipikus tünet mindegyiknél a – közlékenység.

 

A hogy a beteg ember, bármilyen gonddal állnád is az utját, végül mégis csak rátér az ő bajára s akkor kétségbeejtő bőkezüséggel tud elmélkedni, magyarázni, vagy szitkozódni, esetleg humorizálni, ugy van vele minden tolvaj vagy sikkasztó is a maga viselt dolgával. Mert ha az százszor sikerült is, mégiscsak – baj. Rágódik rajta a lelkiismeretén keresztül, de mindenképen az ezer és ezer aggodalmakon át, melyek félve odalapulnak a legviharedzettebb bünös lelkébe is.


Valóságosan megkönnyebbül, ha kibeszélheti magát, akárcsak a beteg, de természetesen nyiltan még sem cseveghet, fűnek-fának nem diskurálhat arról, a mi nyomja s nyugtalanítja, talán erősen bántja is. Fogja magát tehát s lett-légyen annakelőtte még olyan rossz levélíró is, előbb-utóbb a jól lezárt boríték pecsétje alatt kezd beszélni. Kikeres valakit, vagy van is valakije, kinek máskor is el szokta mondani örömét-buját és – leveleket ír, melyekben, hacsak kissé biztat a helyzet, akárhányszor könnyelműen eltereferézik magáról és az ő ügyéről.


A legtöbb hetedhétországon át bujdosó bünöst a levelezés hajtotta a rendőrség kezébe. Néhány évvel ezelőtt az a sikkasztó levélhordó, a ki budapesti czímek helyett Amerikába akart egy csomó pénzes levelet önmagának kézbesíteni, már-már felszállóban volt Brémában a gőzösre. A hajó azonban még csak másnap indult el. Unalmában fogta magát s egy szép anzikszot küldött egy kebelbarátjának. Másnap távirati megkeresésre a hajó hídján tessékelte vissza zord rendőrkéz.


A nemzeti muzeum tavalyi tolvaja is már egészen biztosan érezte magát Gráczban. Őt is elővette a levelezési láz s egy jó barátjának írt Budapestre. A következménye az lett, hogy egy felsőstajerországi kis városkában egyszerre csak egy budapesti detektív mondott az ámuló muzeumi őrnek jó reggelt. Főbe is lőtte magát a tolvaj első ijedtében.


Póruljárt legutóbb pedig a hétoldalas levelezés miatt Kolláth György, az erzsébetfalviak saját külön Kecskeméthyje, a ki kerek ötvenkétezer koronával könnyebbítette meg a különben sem duzzadó községi pénztárt, s a kinek már tavasz óta ütötte nyomát hiába a rendőrség. Szerencsésen kijutott Newyorkba s ott dr. Kern Ernő néven egy virágzó nemzetközi tudakozó irodát vett át. De hát a szíve nem hagyta nyugodni. Itt maradt Európában az ő kis felesége s két kis árvácskája – gyönyörü szép két gyermek – s ravasz utakon bár, de mégis írkált, s dehogy sejtette volna, hogy a rendőrség olvasgatja határozott élvezettel sorait. Majd válogatott trükkökkel az asszonyt fonta körül épp a levelekkel a rendőrség és egy szép napon kiszedte belőle is a titkot, vagyis inkább a pénzt, a mit a sikkasztó hirtelen távozása előtt átadott az asszonynak. A napilapok bőven megírták ezt az életből vett nem mindennapi képekből és furfangtól megalkotott regényt. Az asszony is most a börtönben ül.


- De hát miért fogadta el azt a bünös pénzt a férjétől? – kérdezték tőle a rendőrségen.
- Férjem elverte a huszonötezer korona hozományomat, hát gondoltam, hogy ezzel a nyolczezer koronával kárpótlom magam.
A Kolláth-ügy ezzel befejeződött. De ez is dokumentálhatja, hogy még sem egészen rossz a rossz ember.
A Newyorkból hazaturbékoló férj levelei szinte megható tanuságot tettek erről.
- Hát legalább engedjék meg, hogy még egyszer ugy igazán elolvassam a férjem leveleit! – kérte az asszony a rendőrségen.
És elolvasta:
„Én most ugy imádkozom, mint egy pap. És a vége mindig sírás. Mert a végén befogadlak téged és azt a két édes teremtést, így aztán elérzékenykedem. Hát hogyne, mikor itt állok ezer mértföldnyire egymagamban s nincs egy percz, mikor nem csókolnám az arczképeiteket. Ha még egyszer el kellene válnom tőled, azt nem élném tul, mert az borzasztó élet. Százszor rosszabb a halálnál. Elevenen eltemetve… Hogy van a kis öreg Tiborcz urfi, hát a gyerekek, nagyok-e már? Édes szép gyermekeim….”
Idáig jutott az asszony. Hangosan olvasta sebtiben, fuldokolva, míg a zokogás meg nem rázta s ájultan esett össze. És bizony mintha a detektívek is, kik pedig egy pár órával ezelőtt kegyetlen furfanggal vitték be csapdába az asszonyt, - most elfordultak volna – könny futott nekik is a szemökbe.

Egy másik levél! Ezt is sikkasztó írta. A gazdájának szánta s jól kibeszélte magát ő is, mielőtt végkép bucsut mondott.
A mult héten történt, hogy egy Lipót-köruti czég alkalmazottja: Reiner Dávid 4800 korona értékü váltót hamisított a főnöke nevére és a pénzt felszedve, eltünt. Kevéssel rá a következő levelet kézbesítette a posta a kereskedőnek:
„Végtelen lelki fájdalommal tudatom, hogy bünbe estem és földönfutóvá lettem. Fáj nekem annál is inkább az ügy, mivel éppen önt szemelte ki a sors áldozatom gyanánt. De hát ön is az oka. Mikor szombaton a bankba küldött leszámoltatni, még semmiféle rossz tervem nem volt. De mikor a pénzeslevél feladásakor az ön részéről bizalmatlanságot tapasztaltam velem szemben, akkor fogamzott meg az agyamban a szörnyü és szomoruan furcsa tett. De nem baj! Ön ezért nem megy tönkre és én esetleg javamra fordíthatom a sorsom. Az az okulása lehet azonban, hogy megbízhatatlanságot többnyire a bizalmatlanság szüli. Sohase jutott volna eszembe, hogy sikkasszak vagy hamisítsak.
Sajnos megtörtént és ezen változtatni nem lehet. Ne is kerestessen. Ha el is csipnének, nem fognak nálam találni semmit.
Nem vagyok és született bünös, engem csak a sors zsarnoksága és az alkalom vett rá. Itt boldogulni nem tudtam sehogy. Beteg lettem a nyomoruságtól és sok szenvedéstől. Roncs vagyok! Ne sajnálja hát ezt a néhány ezer rongyos koronát. Én inkább sajnálatraméltó vagyok. Ön eddig a legjobb főnök volt, kit eddig ismertem és összeszorul a szivem, ha rágondolok, hogy ön nem érdemelte meg igazán ezt a viselkedést részemről. Megtettem. Mert ha rágondolta, mégis, hogy előbb-utóbb ugy is csak ez lesz a vége, hát nem bírtam magammal, hogy el ne szalaszszam az alkalmat. De különben is minden, kikunyorált előlegekből élő snakkrli hivatalnoknak előbb-utóbb csak ez lehet a sorsa. Isten önnel, felejtsen mindent. Remélem, hogy bírja a nagy csapást. Írja a terhemre.”
A kereskedő nagyon dühös volt eleinte, de aztán nevetett rá. A rendőrségen is mosolyogtak. Mégis csak ötletes fiu ez a Reiner Dávid! Bár keserü a humora, de egy egész életkép kivánkozik ki belőle.
Reiner Dávidot természetesen nyomozzák, eddig hiába. Talán majd megint ír levelet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Victor Hugo Victor Hugo "helyzete"
Májusban mult ötven év e, hogy Victor Hugót eltemették, diadalívvel,...
Jég van Jég van
Jég van, jég van! – zümmögi ez a Budapestnek nevezett emberi...
A spanyol király trónralépéséről A spanyol király trónralépéséről
Ez év május 17-én lett tizenhatéves Európa legfiatalabb uralkodója,...
Az almaféreg Az almaféreg
Sokfajta almaféreg van. Van köztük egy, a legveszedelmesebb és a...
Németország kapitulál Németország kapitulál
Miközben Németország a forradalomba tartott – november 9-én...
Éhező Világbirodalom Éhező Világbirodalom
Ezzel a címmel aposztrofálta egy szakértő bizottság vizsgálatai...
Belgiumé az 1920. évi olympiász Belgiumé az 1920. évi olympiász
A nemzetközi Olympiai Bizottság most tartotta meg a háboru után első...
Botrány Nagy Endre szinházában Botrány Nagy Endre szinházában
Szombaton este csunya botrányt okozott Nagy Endre Szinházában a hires...
Tehenek fejése Tehenek fejése
Erről a tárgyról Jalsoviczky János érdekes czikket közöl az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98