Dtum
Login with Facebookk
1910 | Szeptember

A kholera terjedése

A kholera-gyanus betegek száma folyton szaporodik Budapesten is, a vidéken is. Eddig már negyvennél több esetben bizonyosodott be a kholera, s most már nemcsak a Duna mentén, de szerte az országban felüti a fejét a veszedelmes ragály.

 

Ha egyelőre még szórványosan is, de terjedése már bizonyos és kettőzött vigyázatra van szükség, hogy országpusztító veszedelemmé ne váljon.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kolera
Szabó Zoltán

A kolera az indiai szubkontinensről származik, szárazföldi utakon ill. a Gangesz folyó mentén növekedni kezdett a fertőzött terület. Innen tengeren és szárazföldön előbb Oroszországba, majd Nyugat-Európába jutott. Nyugat-Európából átjutott Amerikába, igen rövid idő alatt, mivel a vizet nem szűrték, ill. fertőtlenítették megfelelően.

 

Az ázsiai (vagy indiai) kolera pusztításait már Kr. e. 400 évvel is feljegyezték, a betegség legtöbbször India északi részén pusztított, leginkább a száraz évszakban októbertől májusig. Indiából 1829-ben jött át először Európába. 1826-tól kezdve erős kolera járványok uralkodtak Ázsiában majd Oroszországban is megjelent a betegség, az északi tartományokban és egy másik úton Perzsián át a Kaszpi-tó vidéken.

 

1830-ban Moszkva, 1831-ben egész Oroszország, Svédország fertőzött, majd augusztusban Bécs, Berlin, majd Magyarország és Anglia került sorra, 1832-ben áthurcolták Amerikába is, New York és Philadelphia környékén pusztított. Franciaországban 55 ezer ember kapta meg e betegséget. Ezután Ázsiában ismételt járványok uralkodtak, Európában csak 1852-1854-ben jelenik meg ismét. 1863 elején egy mekkai karaván szedte fel a betegséget s mintegy 30,000 ember hunyt el a vándorlásban, a zarándoklók Szuezbe vitték a kolerát, ahonnét az egész Egyiptomban csakhamar elterjedt s 60,000 ember életét követelte.

 

A betegség elől menekülők ismét behurcolták Európába a kórt, majd hajón Amerikába is átjutott az s néhány hónap alatt a Föld összes civilizált részét bejárta. 1866-ban továbbá 1868-70-ben újabb járványok pusztítottak Európában, ismét Mekkából indulva. Európában ezen idő alatt egy millió ember halt meg a járványok folytán. 1884-ben Toulonon és Marseillen át került Európába ismét, majd 1891-92-ben ismételt járvány következett most már általában a legalsó néposztály betegedett meg.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98