Dtum
Login with Facebookk
1911 | Április

Oxford-Cambridge evezősverseny

Oxford győz.
A 68-ik egyetemi evezősversenyt április 1-én tartották meg. Mint mindig, ugy most is kivonult Londonból a tömeg. Százezrek helyezkedtek el a Themze partjain.

 

Sötét és világoskék jelvényes autók és fogatok száguldoztak a gyalogosok közt. Míg a versenyre rákerült a sor, a népet utcai énekesek és a sufragettek mulattatták. A walesi herceg és öccse, Albert herceg, most vettek először részt e regattán s a versenyzőket motorcsónakon kisérték.


Kora reggel borult volt az idő, de a start előtt kiderült. Óriási ujjongás kisérte a hajókat a starthoz. Ugyanekkor négy aeroplán jelent meg, melyeknek láttára még nagyobb lett a lárma. Az első strat hibás volt, de a második sikerült. Gyenge északi szél fujt.


Cambridge az első pillanatban 36-os csapásokkal kezd, Oxford strokja 35-ös volt. Oxford fölénye kezdettől fogva szembetünő volt. A Bevesly-hidnál előnye már egy negyed hajohossz volt.


A világos-kékek minden erőlködése hiábavaló, az előny nem fogy. A crabtree-nél Oxford előnye már háromnegyed, Hammerschmidt –hidnál egy teljes hajohossz. Oxford strókja itt 33-as, Cambridgeé 34-es. De a gyorsabb iram nem segit Cambridg-en. Égrázó lárma közt növeli Oxford az előnyét, mely a Barnes-hidnál már két és egy negyed hossz.

 

A finis ezt még féllel megnöveli. Az idő 18:29, rekordidő.


Ez a győzelem a 37-ik oxfordi diadal. Cambridge csak 30-szor győzött. Egyszer eldöntetlen volt az eredmény.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98