Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

A földgáz és annak gazdasági jelentősége

Mióta a földgáznak iparszerü értékesitésével illetően annak monopolizálásával a törvénykezés is foglalkozott és mióta technikai szakkörökben is behatóan foglalkoztak a Magyarország területén feltárható földgázoknak gazdasági értékesitésével, azóta ez a kérdés az egész közvéleményben és mindennemü érdekeltségben általános thémaként szerepel.

Főként a magyar mérnök egyletben az Amerikában feltárt földgázok értékesitése idézett elő nagy érdeklődést, amely uton nyert adatokból a hazánkban Nagy-Sármás környékén levő kiapadhatalan mennyiségü földgázok értékesitése vonható párhuzamba.

Azonban természetes dolog, hogy optimisztikus reményekkel nem szabad eltelve lennünk, mert amiként nem létesültek gyártelepek egyes feltárt szénbányák körül, épen olyan valószinü, hogy a földgázok forráshelye sem lesz mindjárt ipartelepek létesitési gócpontja.

Amilyen kevéssé képes ugyanis a szén egymagában valahol valamely ipart elővarázsolni, épen olyan kevésbé tudja ezt tenni magában véve a bitumen, mert az ipar keletkezésének egyéb feltételei is megvannak. Igy pl. elegendő és olcsó munkaerő, továbbá az illető iparághoz szükséges nyersanyagok mint a vasérc, a fa. És ha már mindez megvan, akkor még meg kell lennie a fő piacnak a készitmények számára, kedvező szállitási feltételek.

Mindezekből azonban, az eddig fölfedezett gázforrás környékén semmi sincs meg.
A vidék ritka messzeségü, a lakosság az ipari előképzettségnek teljesen hijjával van, gabona kivételével más nyersanyag ott alig található, hacsak későbben talán káliumot nem fedeznek fel.

A sármási gázforrás teljesitő képességét körülbelül 120,000 lóerőre, tartósságát pedig, hasonló intenzitás mellett mintegy 12 esztendőre becsülik. Minden esetre tekintélyes teljesitő képesség, noha kissé rövid idejü a tartóssága, amely ok miatt kétséges lehet, hogy valaki, még abban az esetben is, ha egyébként minden más feltétel megvolna, rászánná magát arra, hogy ott gyárat alapitson, hiszen ilyen vállalkozáshoz milliókra menő beruházások kellenek, amelyek 10 esztendő alatt aligha volnának amortizálhatók.

Ez a 120,000 lóerő ha jó gőzgépberendezés mellett egy lóerőre fél kilogramm szenet számitunk, évenkint körülbelül 50,000 vaggon kőszén erő fejlesztő képességének felel meg, mig Magyarország egész kőszéntermelése évenként mintegy 850,000 vaggon.

Ha már most azt a gázt – és remélhetőleg még másutt, talán kedvezőbb fekvésben, vagyis városok és ipari centrumok közelében felfedezendő forrásokat – akár ipari, akár más célokra használják fel, egy dolog bizonyos: a gáz megvan és mindenképen olyan óriási ajándék, milyet csak a világcsodák nyujthatnak és mindenesetre nemcsak a nemzeti vagyon gyarapodását várhatjuk tőle, hanem egyuttal nagyon hatásos eszközt nyerhetünk benne a szénárak szabályozására és ezen a réven a fogyasztóknak a kizsákmányolástól való megvédésére, feltéve, hogy a nyert gáz fölött való rendelkezést az állam kiválóan magának tartja fenn.

Mielőtt azonban annak értékesitésére nézve véglegesen határozhatnánk, szükséges lett volna előbb további kutatásokat folytatni a földgáz előfordulása és feltárása tekintetében. Csak azután kellett volna a törvényt meghozni, mert igy, az értékesités szempontjából, amely pedig az egész kérdésnek a legfontosabb része, a törvény hézagos s később nem lesz megfelelő s módositásra szorul.

Előbb azonban az ipari szakkörökkel is behatóan meg kellett volna vitatni a kérdést. Hiszen erre valók az ipartanács, a kamarák, az Országos Iparegyesület, a Gyáriparosok Országos Szövetsége és bizony nagyon kivánatos lett volna, ha a miniszter úr ezeket a hivatott szaktestületeket ankétre hivta volna össze, hogy meghallgassa véleményüket, sőt kivánatos volna, ha ez legalább utólag, a törvény végrehajtása előtt megtörténnék.

Minden egyéb előnyön kivül, amely ebből, a kérdés helyes megitélésére nézve származott volna, meg lett volna ennek az a haszna, hogy a meglévő ipar jogosult kivánalmait figyelembe lehetett volna venni.
Ha azonban a földgáz fölfedezéséről szóló hir hallatára iparra gondolunk, akkor első kötelességünk arra az iparra gondolnunk, amely már megvan, amely szintén nincs rózsás viszonyok között és a melynek megröviditése aránylag nagyobb kára a nemzeti vagyonnak, mint a mekkora hasznot jelentene esetleg az az ipar, amely még csak megalapitandó.

Kérdés most már, hogy a földgáznak milyen módon való kihasználása volna kivánatos.
Ez a gáz legyen segitségünkre meglevő iparunk fejlesztésében, olyan módon, hogy oda, ahova lehetséges, vagy csöveken vezetjük el, úgy erőmüvi, mint ipari célokra való felhasználás végett, vagy ahol ilyen gázvezetés nem volna gazdaságos, elektromos energia formájában juttatnók el, ami mellett manapság 5-600 kilóméteres távolságra lehetséges az elvezetés. Ekkora körsugárral pedig fél Magyarországnál nagyobb területet tudunk átfogni.

Azonban sokkal nagyobb és hálásabb föladata volna az értékesitésnek, amint ezt iparunk egyik legalaposabb ismerője a törvényjavaslat tárgyalása során is emlitette, vasutaink elektrifikálása ott, ahol ez lehetséges; továbbá városaink és községeink világitása és fütése, végül városainknak a kisipar számára olcsó hajtóerővel való ellátása.

Mindezekre a célokra megadja nekünk a módot az elektromosság, amelynek segitségével drága és körülményes szállitás nélkül elvezethetjük száz meg száz kilóméternyire az energiát és a világosságot. Az elektromosság céljára való kihasználás financiális szempontból is leggazdaságosabb, vagy ha ettől szociálpolitikai szempontból el akarunk tekinteni, a leghatásosabb, mert egyuttal a legolcsóbb erő, vagy világitás.

A gázokat tehát vagy nagyon hasznot hajtóan aknázhatnók ki, vagy ha szociálpolitikai meggondolás által vezettetjük magunkat, akkor a népességnek a világitását nagyon olcsóvá tehetjük. Ha például megfontoljuk, hogy a legtöbb városban és községben egy kilowattóra 40-50 fillérbe kerül, ami mellett egy lóerő ára évenként 2500 koronára rug, ami azonban egy jó gőzgéppel körülbelül 180-200 koronáért előállitható, akkor világosan láthatjuk ebből mind a két értékesitési lehetőséget.
Ha már most figyelembe vesszük, hogybármilyen nagy is a drágaság, az még egyre, mindinkább emelkedik ugyanannyira, hogy nyomását alig birjuk már elviselni és pénzügyileg tönkre kell mennünk, akkor megvan az ujjmutatás arra, hogy milyen utat kell követnünk a földgáz értékesitésénél. Az ilyen módon való értékesités a világosságot és a meleget, ezt a fontos két tényezőjét minden polgári háztartásnak, olcsóbbá tenné, a kisipart támogatná és fejlesztené, mert ez nemcsak olcsó hajtóerőt kapna, hanem egyuttal a munkaerőben való hiányosság, sőt részben a cselédhiány is orvosolható lenne.

A vasutak elektrifikálása pedig talán elhárithatná a vasuti tarifák további emelésének kényszerüségét, ami az iparnak és a kereskedelemnek, de ezzel egyuttal a fogyasztóknak is hasznára válnék és végül annyival kevesebb szénre volna szükség, amennyit a gázzal pótolni tudnánk, ami bizonyára hatással volna a nálunk igen magas szénárak csökkenésére.

A drágaság enyhitése azonban nálunk nemcsak gazdasági szükségesség, hanem politikai és nemzeti kérdés is, amennyiben a drágaság elviselhetetlensége a lakosságot mindenütt szegényebbé teszi s igy ellenálló képességét mindig gyengébbé sorvasztja. Az uralkodó drágaság legyen tehát az az irányitó szempont, amely megszabja az eszközöket és módokat az ilyen természet nyujtotta erő forrás kihasználására.

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gési kísérlet a gázzal A gáz a kút elzárásakor kibuggyan a földből A kitóduló gáz sodró erejének bemutatása
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98