Dtum
Login with Facebookk
1911 | Február

Az első magyar síbajnokság

Mikor ezen lapszámunk az olvasó kezébe kerül, ott állnak már a tátraszéplaki startnál azok a sielők, akik az első magyar síbajnokságban való részvétel által belekerültek a magyar télisportok annaleseibe.

 

A jóképességű magyar sielők ugyszólván mind találkát adnak egymásnak, a bajnokságot azonban aligha sikerül Magyarországban tartani, mert a biztosan induló bécsi Gerin Richard oly ellenfél, akit az erős versenyzéshez hozzá nem szokott magyarok bajosan fognak megelőzni. Ez azonban ne csüggessze el a derék magyar síelő ifjakat.

 

Minden kezdet nehéz s lehetetlen már az első alkalommal is olyan nívót felmutatni, mint amelyet osztrák szomszédaink csak hosszas, kitartó munka után tudnak elérni. Ismételjük azonban a magyar faj sportratermettségét s erős a hitünk, és meggyőződésünk, hogy azt a felsőbbséget, amelyet az athletika, az evezés, az uszás és a birkózás terén fejtünk ki Ausztriával szemben, a hósportok terén is meg fogjuk szerezni.


Sielő, magyar ifjak! Az első magyar síbajnokság napján szívből üdvözlünk titeket!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98