A magyar politika meleg nyarat igér a parlamentnek. Minden jel azt mutatja, hogy hosszú, nagy és szenvedelmes harcz tüze fogja fűteni a tisztelt Ház levegőjét olyan időben, a mikor különben nem igen van szüksége fűtésre.

A készülő nagy harcz anyagát a véderő-reform-javaslatok adják. A kormány ragaszkodik hozzá, hogy a véderő-reformot el nem mulasztja.

Az ellenzék viszont el van tökélve, hogy ezt a javaslatot, ha csak lehet, visszaveri és ezért a harczot már most megkezdi abban a reménységben, hogy így annál hamarább sikerül neki a többséget kifárasztani és sorait megbontani.

A kormány is, az ellenzék is szövetségesének tekinti a háborúban a nyári hőséget. Mind a kettő reméli, hogy a másik fél nem birja sokáig a kánikula olvasztó melegét. A kormány arra számít, hogy az ellenzék nem győzi majd szónokkal, az ellenzék viszont a maga helyzetét tartja jobbnak, mert úgy okoskodik, hogy könnyebb lesz naponta öt-hat szónokot készletben tartani, mint a kormánypárt a Ház határozatát, illetve tanácskozó képességét biztosítani. Mert egy obstukczióban azoknál, a kik beszélnek, keservesebb a soruk azoknak, a kiknek végig kell hallgatniuk az obstrukcziós beszédeket.

Melyik fél fogja jobban, nagyobb kitartással győzni a maga föladatát, ez még csak jókora idő múlva fog eldőlni. Mert a harcz meglesz, ez bizonyos és hogy nagyon rövid legyen ezt a legvérmesebb reménységgel se lehet föltenni. A szervezkedés munkája erősen folyik.

A két függetlenségi szárny, a melyet az új képviselőházban talán még nagyobb érzelmi távolság választott el egymástól, mint a régiben, a véderő-reform kérdésben most teljesen egy nézeten van, a Kossuth-párt csak úgy, mint a Justh-párt a legkiméletlenebb ostromra készül és e közös lobogó alatt szoros szövetségben indul a küzdelembe valószínüleg egységes vezérkar alatt. A kormánypárt is érzi a közelgő nagy tusa szelét és szintén szervezkedik.
Így áll a véderő-reform sorsának kérdése a magyar parlamentben. A helyzet nem rózsás, a kilátás nem túlságosan biztató.