Dtum
Login with Facebookk
1911 | Július

Átmelegités villamosság utján gyógyitási czélokra

A szerveknek müködése, az emberi test egészségi állapota, tehát maga a szabályszerü emberi fizikai élet együtt jár azzal, hogy az ember teste állandóan bizonyos fokig meleg, ez a melegség kihat a test minden legparányibb részére, szóval: ez a szervezeti belső melegség, hő, tartósan jelentkezik és fokmérője annak, hogy az ember szervezete mennyiben egészséges, vagy mennyiben beteg.

Általában véve a végtagok (kezek, lábak) tapintásra nem oly melegek ugyan, mint a testnek egyéb helyei, ez azonban csak látszólagos tünet, miután a kezek, lábak a mozgás, cselekvés szempontjából leginkább vannak igénybevéve, a külvilággal legtöbbet érintkeznek és rajtuk keresztül gyorsabb a hőkisugárzás. Ennek daczára az egészséges vagy beteg embernél is a hőmérő rendes körülmények között (tehát helyi lobosodás, megbetegedés kivételével) a kézen, lábon is ugyanazt a hőfokot mutatja, mint az emberi test bármely más részén.

Mindenki tudja azt, hogy az emberi test melegsége az anyagcserének, - annak az állandó belső égésnek a tünete, a mely előfeltétele az emberi szervezet müködésének. A levegő, a viz, az ételnemü anyagok feldolgozása, kiválasztása, maga az a bámulatos összmüködés, a melyben az emberi test minden szerve, minden parányi része és sejtje kiveszi a maga részét, fejleszti a hőfokot, illetőleg ez az anyagcsere, anyagkiválasztás és anyagfeldolgozás szüli a meleget.

Önként érthető, hogy ez a testi melegség tartós kell hogy legyen, mert mihelyt lényegesen alábbszáll a test hőfoka, vagy a normálison tul emelkedik, baj, betegség, veszedelem fenyegeti a szervezetet. Minden betegség, minden szervezeti rendetlenség , minden, a megszokottnál fárasztóbb, rendetlen életmód, a szervezet tulságos kihasználása a testi hőfok változását idézi elő, a hőfokozatnak gyakori leszállása vagy emelkedése az emberi szervezet belső energiájának, az életerőnek (vir vitalis) csökkenését, megfogyatkozását vonja maga után, a mit helyre kell pótolni, mert különben ez az energiafogyatkozás, a szervezet müködő és ellenálló képességének csökkenése általános elgyengüléshez, tartós betegségi állapothoz vezet, ez pedig a szervezet korai csődjét vonja maga után.

Emlitettük, hogy minden betegség, kóros elváltozás hőemelkedést, lázat idéz elő a testben. Ez a láz rendszerint a kóros anyagok, mérgek, kórcsirák (baktérium-baczillusok) következménye. Hogy képletesen fejezzük ki magunkat: a betegségnek, mint alattomosan támadó ellenségnek és a szervezetnek viaskodása idézi elő a hőfok-emelkedést, a mely viaskodásban mindaddig a betegség van felül, a mig a test hőfoka a rendest meghaladja. Mindezek daczára vannak esetek, körülmények, a mikor az emberi test némely helyeinek, részeinek már csak azért is szükségük volna bizonyos helyi nagyobb hőfokra, hogy a betegség nyomában a gyógyulás biztosabban haladhasson. Igy pl. a felszivódás gyorsitása, fájdalomcsillapitás, gyülemlések kiválasztása szempontjából.

Erre a czélra szolgálnak a villamos átmelegitések is, a melyeket ujabban az orvosi gyakorlatban kezdenek kipróbálni. A készülék, a melyet képben mutatunk be, arra való, hogy bizonyos beteg, vagy pedig volt beteg testrészt, helyet tartó, villamos áram utján olyan melegségben tartson, a mely az illető testrész gyógyulását meggyorsitja.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98