Egy este – nagyon régen történt, 1665-ben – egy almafa alatt üldögélve, gondolataiba mélyedt egy fiatal, huszonhárom éves ember. Az est csöndjében egyszerre egy alma hullott le a fájáról a lábai elé. Egyszerü, mindennapi eset, a mely talán senkinek sem tünt volna fel. A fiatal ember azonban gondolkodni kezdett azon a különös dolgon, hogy minden test leesik a földre s gondolatai közben az égre nézett, a hol gyönyörüen ragyogott a telehold. Eszébe jutott az a kérdés, hogy mért nem esik le a hold is a földre? S a mint ezen a kérdésen törte a fejét, apránként rájött a tudományoknak egyik legnagyobb jelentőségü felfedezésére. Ezt a fiatal embert Newtonnak hivták. A felfedezés, amire ez a leeső alma vezette el: az általános nehézkedés törvénye, amely ma már minden csillagászati elméletnek nélkülözhetetlen alapját képezi.

Valóban, miért nem esik le a hold a földre, miért tud szabadon lebegve keringeni a világürben a föld körül? Hamar meg fogjuk érteni, ugy a hogy Newtonnak is sikerült megmagyaráznia a dolgot.

Ha egy madzagra nehéz követ kötünk s azt elkezdjük forgatni, mint a parittyát, érezzük, hogy a kő fesziti a madzagot, hogy igyekszik messzire elröpülni s mennél gyorsabban forgatjuk, annál erősebben fesziti a madzagot. Minden ilyen forgó test ugyanilyen hatást fejt ki: igyekszik eltávolodni a forgás középpontjától. Ezt a távolitó erőt központfutó erőnek hivják a fizikában.

A hold a föld körül kering, a keringése miatt tehát itt is fel kell lépnie a központfuró erőnek, a mely a holdat a földtől eltávolitani igyekszik. Csakhogy ezzel szemben – mint az előbbi példánál a követ a madzag – a holdat nem engedi eltávolodni a föld vonzása. Ez a két erő: a föld vonzása és a központfutó erő teljesen egyensulyban tartja egymást és igy a hold mindig körülbelül ugyanabban a távolságban marad tőlünk.

Egy kis számitással azonnal beigazoljuk ezt. Ha a hold egyenes vonalban elszabadulna a föld vonzásának megszünése miatt, a központfutó erő másodperczenként egy és egyharmad milliméterrel menne messzebbre. Másrészről tudjuk azt, hogy a földön minden leeső test az első másodperczben 4 méter 90 czentimétert esik. A hold azonban messzire van, a föld vonzása pedig csökken a távolsággal, tehát a hold kevesebbet esnék az első másodperczben a föld felé, ha a központfutó erő megszünnék. A vonzás a távolság négyzetével csökken, tehát a hold távolsága 60 földsugár lévén 60X60=3600-szorta kisebb utat tesz meg, mint 4 m. 90 cm. Számitsuk mennyi ez, azt talájuk, hogy éppen egy és egyharmad milliméter. Be van tehát bizonyitva, hogy a hold a föld vonzása miatt nem távolodik el a központfutó erő hatása alatt, más szóval, hogy ez a két erő egyensulyba tartja egymást.

A vonzás, a nehézkedés olyan, hogy kétszeres távolságban négyszerte kisebb és igy tovább, a távolság négyzetével van forditott arányban. Newton rájött arra, hogy ez a nehézkedés az az erő, mely valamennyi bolygónak mozgását intézi, mert minden égi test ilyen vonzó hatást gyakorol egymásra. Azért nevezték el a Newton által felfedezett törvényt az általános nehézkedés törvényének, a mely az egész világegyetemben egyformán érvényes és minden égi test mozgását szabályozza.

Az ő segélyével előre ki tudjuk számitani az égi testek mozgását. Ha a Newton-féle törvény szerint hat egymásra két égitest, akkor az egyik ellipszisalaku pályában fog mozogni a másik körül s igy mindig kiszámithatjuk előre, hogy milyennek látszik, mert valóságban nemcsak a Nap és egy bolygó van, hanem több, a mik aztán szintén hatnak egymásra a vonzó erejükkel s az egyszerü alaku pálya bonyolulttá lesz.